Alan Wake's American Nightmare: Teszt

- Kiadó: Microsoft / Nordic Games (PC)
- Fejlesztő: Remedy Entertainment
- Műfaj: akció, horror
- Platformok: Xbox 360, PC
- Tesztelve: Xbox 360, PC

Nehéz szülés volt, a Remedy horror játéka, az Alan Wake. Anno még egy sandbox multi platform cím volt. Mikor 2 évvel ezelőtt megjelent kiderült, hogy komoly változásokat eszközöltek a játékon. Egy lineáris, Xbox 360 exkluzív cím lett belőle. A játék kritikai sikereket aratott, de a pénztáraknál csúnyán elhasalt de pár hónapja megjelent a PC-s verzió. Igen, két évvel később. Viszont kijött egy másik Alan Wake játék is, ez megint csak a Microsoft konzolján elérhető (remélhetőleg ezt már nem két év múlva portolják). A 2011-es VGA-n láthattunk belőle először mozgó képet és én elég komoly előítélettel közelítettem felé.

Mielőtt belekezdenék a történet ecsetelésébe, elmondanám, hogy az első rész végét lefogom írni, csak így lesz érthető az American Nightmare sztori ismertetője. Úgyhogy aki még nem játszotta ki az inkább ugorja át ezt a szakaszt! 2 évvel járunk az első rész eseményei után. Alan csapdába esett a sötétségben, de megmentette kedvesét. Gyakorlatilag már mindenki lemondott róla, amikor feltűnik a saját maga által írt TV sorozata, a Night Springs szereplőjeként. Valahol Arizona-ban köt ki és a sötét erők is újra feltűnnek. Az első rész végén megjelenő fura alak Mr. Scratch is itt van, és közli főhősünkkel, hogy átfogja venni a helyét a való világban.
Az Alan Wake's American Nightmare nem egy igazi folytatás, ahogy már a Remedy is említette korábban. Inkább egy afféle 1.5 rész. Dobozos verzió nincs, XBLA Arcade cím lett belőle. Csak az Xbox Live rendszerén keresztül vásárolható meg. Már ez eléggé gyanús volt és nem is értetem, hogy miért kell ilyen részt hegeszteni az Alan Wake mellé, ahelyett, hogy az igazi folytatást kalapálnák. Ha valaki úgy ül le elé, hogy egy valódi folytatást akar, az biztos, hogy csalódni fog. Viszont ha úgy, mintha egy kiegészítő lenne, akkor egész jól fogunk szórakozni.
A játékmenetet és a körítést is komoly változás érte. Eltűnt az epizódikus felépítés, nincs "Previously on Alan Wake". Sokkal inkább egy szürreális, álom szerű világba kerülünk, rövidebb pályákon. Kezdjük is a fekete levessel, a rövidebb pályákkal. Az egész játékban 3 pálya van, méreteik meg sem közelítik az első rész hatalmas területeit és mindegyiken háromszor fogunk végig menni, ez igazából eléggé felemás dolog lett. Úgy érezhetjük, hogy ez egy költség kímélő megoldás, de azért nincs ez így teljesen, hogy miért? Az nem mondanám el, mert a játék egyik ötletesebb részét képezik és kapcsolódik a sztorihoz, de van még egy problémám azért ezzel, majd később rátérek. Továbbá a játék piszok rövid, 4-5 óra alatt simán végigjátszható.
Maga a harcrendszer nem változott, valójában arról van szó, hogy mindenből több lett egy kicsivel. Több fegyver, több ellenség több harc. Igazából ezzel nem is lenne baj, de mivel rövid a játék, és rengeteget kell harcolni elveszik az első rész zseniális hangulata. Az American Nightmare gyakorlatilag tejesen kiölte a rettegést, és a horrort magából. Egy nyúl farknyi akció roham lett. Ez a legnagyobb hibája a játéknak. Úgy érzem, hogy a Remedy egy seggel akart megülni két lovat, de egyik sem sikerült neki igazán. Próbáltak nyitni az ackió játékok rajongóinak de úgy, hogy elvettek valamit az első részből. Ez viszont hiba, hiszen az Alan Wake rajongók, a rettegést akarják és a hangulatot, az akció játékosokat pedig nem fogja meggyőzni az American Nightmare egyszerű harcrendszere. Továbbá, mivel rengeteg ellenféllel találkozunk, kell a muníció is. Az egész játék során rogyásig leszünk fegyverekkel. Ehhez hozzákapcsolták a gyűjtögethető forgatókönyv lapokat is. Már nem csak néhány eseményt tudunk meg ezekből, hanem ha összeszedünk egy magadott mennyiséget, akkor a pályán kinyithatunk bőröndöket, amik mindenféle fegyvereket adnak. Jó ötlet, de ez elvileg egy horror játék akarna lenni.
Horror címként megbukik a játék, sokkal inkább definiálható akcióval kevert elborult thrillerként. Ha viszont így nézzük, akkor működik a dolog. Az American Nightmare hangulata jócskán eltér az első részétől, de igazából egy idő után megszereti az ember, mert működik de mégis ott van egy kesernyés utó íz. A játék legnagyobb Jolly Jokere viszont a főellenség, Mr. Scratch. Ő valójában Alan Wake gonosz megtestesülése és szenzációs karakter! Imádtam ahányszor csak megjelent (nagyon kevésszer). Egy totál antiszociális, szochiopata, elmebeteg, egy kis ripacskodással de a jó értelemben. Van egy jelenetsor, amikor egy érdekes táncot ad elő, miközben valakit kínoz. Lehet morbidul fog hangzani, de azon betegre röhögtem magam. Az utóbbi idők egyik legszimpatikusabb főellensége lett Mr. Scratch.
A játég grafikája kb. ugyanolyan mint az első részé, a pályák bár kicsik de kidolgozottak, viszont mivel nincs erdő a para faktor megint csak csökkent. Az ellenfelek is jól néznek ki, Alan új fizimiskája is egész ötletes. A játékmenet és átvezető mozik közötti váltás viszont néha nagyon furán néz ki. Az élőszereplős videók nagyon meggyőzőre sikeredtek. A hangok piszkosul jók, a zene pedig oltári! Keresettek rá a The Happy Song című dalra, minden nap meghallgatom, nagyon jó!
A sztori mellé kaptunk még egy Arcade módot is amit egyszerűen nem értek. Ki fog ezzel játszani? Az egésznek semmi értelme nincs. Adott egy pálya, egy tíz perces idő limittel, éld túl, ennyi! Lehet versengeni a Live-on a pontokért, meg a highscore listáért, de el nem tudom képzelni, hogy ez bárkit is lázba hoz! A legidegesítőbb dolog viszont az, hogy ezek a pályák, a sztoritól függetlenek és nagyon is ötletesek. Temető, olajfúró állomás. Ahelyett, hogy ezzel az arcade ökörséggel vacakoltak volna, inkább ezeket a pályákat fűzték volna a sztorihoz. Biztos, hogy valamivel magasabb pontozásban részesülne.
Az Alan Wake's American Nightmare, olyan mint az a bizonyos nép mese, hozott is meg nem is. Hozott egy egész ötletes új irányvonalat, viszont az nem ér fel azzal, amit elvett az eredeti játékból. Lehet kissé negatív hangvételűre sikeredett a cikk, de a játék egész jó. Persze nem ér a közelébe sem az első résznek, de ha egy kis mellék ágként tekintünk rá, kellemes szórakozást képes nyújtani.

Pozitívumok:
+ Érdekes új irány és hangulat
+ Mr. Scratch

Negatívumok:
- Rövid
- Egyszerű akció játékká degradálódott
- Az Arcade módnak semmi értelme


Értékelés
8.0 Játékmenet:
Élvezetes, de egy tapasztaltabb akció játékosnak nem nyújt nagy élményt.
8.0 Hangulat: 
Az előző rész rettegés faktora kiveszett, de kaptunk egy megszokható újjat.
8.8 Grafika: 
Ebbe nem igazán lehet belekötni, stílusosak a pályák, a fény-árnyék játék remek, jól néznek ki a karakterek is.
8.5 Hangok: 
 Teljesen jó, de semmi kiemelkedő. Néhány zene egész jó.
7.0 Szavatosság: 
 3 sztori pálya és az arcade mode. Karcsú.
Summary
8.0Az átlagosnál jobb de az igazán jótól messze van. Várjuk az igazi Alan Wake folytatást.


Hungamer GOTY 2012 jelölés:
Az év gonosza

Mozi Ajánló: Bosszúállók

Évszám: 2012
Eredeti cím: The Avengers
Stílus: akció-kaland
Játékidő: 142 perc
Rendező: Joss Whedon
Forgatókönyvíró: Joss Whedon
Főszereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Scarlett Johansson

A képregény-fanatikusok legszebb álma válhatott valóra a Bosszúállók személyében, hiszen ebben a filmben a közelmúltban bemutatott Marvel-mozik főszereplői alkotnak egy nagy csapatot és rúgják szét a gonoszok valagát.

De az egyszerű néző is megnyalhatja mind a tíz ujját Joss Whedon alkotása láttán, hiszen minden megvan benne, ami egy tökéletes látványfilmhez kell.

A történet rémesen egyszerű, de valljuk be, az ilyen típusú mozikat nem is a rendkívül csavaros sztorikért szeretjük. Jelen esetünkben pedig egy rossz szó nem érheti a forgatókönyvet, ami remekül bontja ki a cselekményt, rengeteg jó poént tartalmaz, ennek ellenére viszont sosem válik túl komolytalanná.

Annyi hibája azonban mégis van, hogy úgy kezeli nézőjét, mint aki tökéletesen tisztában van az előzményekkel (értem ezalatt a csapat tagjait alkotó hősök saját filmjeit), így hát azok, akik nem tudnak sokat ezekről a karakterekről, eléggé mélyre lesznek bedobva abba a bizonyos vízbe.


És akkor le is tudtam a negatívumok ismertetését, merthogy csak ennyi szépséghibája van ennek a produkciónak. Pedig szépen el lehetett volna szúrni, mégpedig a szereplők terén, hiszen elég sok karaktert mozgat meg a cselekmény, de a rendező biztos kézben tartotta a gyeplőt, így mindegyik hősből annyit kapunk, amennyit kell.

A színészekre külön kitérnék, mivel egytől egyig kitűnő játékot prezentáltak. Persze, Oscart egyikük sem fog kapni itteni munkája miatt, de még így is többet nyújtottak, mint amennyit általában megszokhatott az ember az ilyen látványfilmektől.

És ha már látvány, a több, mint 200 milliós büdzsé ott érződik minden egyes képkockán. Az arcleszakító CGI effektek mellé pedig remek stílus is párosul, így hát az akciók dinamikusak és ami a legfontosabb, van súlyuk. Azt viszont meg kell hagyni, hogy az utolsó fél óra zúzdája kísértetiesen hasonlít a Transformers 3. végén látható romboldához( ami durván 60 percig tartott), de ennyi legyen a legnagyobb baj vele, hiszen így is elképesztőre sikeredett.

Jó szuperhősfilmhez emlékezetes zene is dukál, Alan Silvestri ezzel tisztában is lehetett, mivel nagyszerű muzsikát komponált a filmhez. A fő-tétel igazán emlékezetes, de a többi dallamra sem lehet panasz, hiszen igazán fülbemászóra sikeredtek és igencsak erősen pumpálják az emberbe az adrenalint.

Joss Whedon megérdemel egy hatalmas nagy piros pontot ellenőrzőjébe, mivel egy olyan alapanyagból gyúrt össze egy majd' tökéletes képregény-mozit, melybe könnyen beletörhetett volna a bicskája.

Személy szerint imádtam a Bosszúállókat, de objektíven nézve is azt tudom mondani, ez az utóbbi idők legjobb szuperhősfilmje, így hát mindenkinek csak ajánlani tudom. Persze, nem egy Nolan-típusú alkotásra kell számítani, ez nem a Sötét lovag, de a maga nemében nagyszerű, a tavalyi Marvel-mozikhoz képest meg maga a főnyeremény.

Értékelés: 9/10



Tv Ajánló: Tolvajtempó

Adás időpontja: 2012. április 28.
Kezdés: 20:45
Adó: Cool Tv


Évszám: 2000
Eredeti cím: Gone in Sixty Seconds
Stílus: akció-thriller
Játékidő: 118 perc
Rendező: Dominic Sena
Forgatókönyvíró: Scott Rosenberg
Főszereplők: Nicolas Cage, Angelina Jolie, Giovanni Ribisi


Nicolas Cage karrierje a 2000-s évek elején kezdte meg máig tartó lejtmenetét,
jelen filmünk pedig pont ebből az időszakból származik. Azonban a
Tolvajtempó személyében a röhejes frizurával rendelkező sztár még nem bukást
könyvelt el, hanem anyagi sikert (legalábbis ha az összbevételt nézzük, mivel
hazájában épp hogy behozta gyártási költségeit). De nem untatlak titeket tovább
ilyen adatokkal, inkább ugorjunk fejest a történetbe.


Főszereplőnk Memphis Raines, aki felhagyott bűnöző életmódjával és
becsületes polgárként próbálja tengetni mindennapjait. Itt jön képbe öcsikéje,
aki elég nagy kulimázba keverte magát, ebből pedig csak úgy vezet kiút, ha
egy kőkemény gengszternek rövid határidőn belül leszállít X- akárhány autót.
Segítségért pedig nem a szomszédba megy, hanem inkább tesójához, Memphis
pedig van oly rendes, hogy besegít testvérkéjének.


A sztori végtelenül egyszerű, ami nem lenne baj, hiszen a játékidő nagy részét
az autósüldözéseknek kéne kitennie. Ez viszont nem így van, mert a készítők
inkább a teljesen két dimenziós karakterekre és a pik-pak lezavart kocsi
lopásokra fektették a hangsúlyt.


Ez pedig eléggé betesz a filmnek, hiszen majd másfél órán át egy erőltetett
keménykedést kell néznünk, mindenfajta akciók nélkül. Majd az utolsó
negyedórában kapunk pár tényleg látványos autós jelenetet és kész.


Úgyhogy az összképet elnézve, ez egy elég gyenge mozi, csak hát van egy
tényező, ami felhúzza a „közepes” kategóriába. Ez nem más, mint maguk a
színészek, akik egyáltalán nem nyújtanak Oscar-díjas alakítást, de legtöbbjüket
egyszerűen csak jó nézni, mert lazák és vagányak, nem úgy, mint maga a film.
Persze, akadnak köztük olyanok is, akik túlzásba viszik a keménykedést, de
rajtuk meg legalább lehet nevetni.


A Tolvajtempó egy jó indulattal átlagosnak nevezhető autós-akciófilm, jó
színészekkel, kellemes zenei aláfestéssel és néhány kisebb, azonban látványos
üldözéssel.


(Érdekeségként megjegyezném, ez is egy remake, mégpedig egy ’74-s alkotásé,
a retro mozik kedvelői utánajárhatnak, de akiknek az új se tetszet, azoknak
szerintem az se fog.)


Értékelés: 5/10