KRATER - Teszt

A napokban jelent meg egy olyan játék, amiről mindenkinek az első pillantásra a Borderlands című játék jutna eszébe, nem hiába, ugyanis a játék poszt-apokaliptikus atmoszférában játszódik. Ez a játék nem más, mint a Krater: Shadows Over Solside, amit egy kevésbé ismert svéd fejlesztői csapat, a Fatshark (játékaik: Lead and Gold, Hamilton's Great Adventure, Bionic Commando: Rearmed 2) alkotott meg.
A történetről tömören csak annyit lehet tudni, hogy helyileg Svédország egy kisvárosában játszódik, és e település mellett egy atomerőmű működött, ami egy szerencsétlen baleset következtében felrobbant, és több, mint a város felét elpusztította. De a lakosok nem adták fel a harcot, ugyanis megtanultak élni a kráter körül: városok, falvak épültek a nagy dózisú felszabadult sugárzás ellenére is. Ahogy teltek az évek, úgy bukkantak fel a szerencse vadászok is, akik szakmaként kezdtek tekinteni a "zsákmányoló" életmódra, így ezek az emberek a kráter mélyére vándorolnak nap, mint nap, hogy szerencséjüket próbára tegyék. Maga a játékos is egy csapat szerencse vadásszal van, akik épp hogy megérkeztek a kráterhez, máris elég negatív fogadtatás várja őket, de szerencséjükre sok embernek meggyűlt a baja mindenféle jött-menttel, így megbízatásokból nem lesz hiányuk.
A Fatshark produkciója egy RPG stílusú játékként jött a napvilágra, ami a tesztelés során sokszor emlékeztetett más játékokra, mint pl. Dungeon Siege sorozatra (a felül nézetes gameplay és harc rendszer miatt), és a Borderlandsre (hangulat és látványvilág). A harc rendszer, mint már említve lett, a Dungeon Siege első és második részéhez hasonlít, ami frappánsan illik a játékhoz, de sokszor elég volt csak az egeret használni, mivel nem olyan sok dolgot kell egyszerre csinálni: kiadni az utasítást a csapatnak, hogy azt az ellenséget támadják meg, és addig támadják őket, amíg meg nem halnak. Természetesen, mint minden RPG játékban, a karaktereknek is vannak képességeik, és több kaszt is helyet kapott a játékban, mint pl. a Brawler (közel harci, verekedős), Medikus (felcser, vagy gyógyító), Regulator (fegyver forgató, vagy rend fenntartó, kinek melyik fordítás tetszik jobban), és még számtalan más kaszt is.
A hangulatra úgy néz ki, hogy odafigyeltek a készítők, ugyanis az atmoszféra egészen jóra sikeredett. Az első pár percben nem tűnt a játék poszt-apokaliptikusnak, ugyanis a játék elején az első karakter úgy nézett ki, mint egy farmer, aki most jött a tanyájáról. De kellemeset csalódtunk, ugyanis ahogy egyre jobban követjük az utat a város felé, úgy látni lehet, hogy igen is komoly dologról van szó: minden emberen maszk van, ami védi őket a káros szennyeződésektől és (feltételezhetően) a sugárzástól, amit az atomerőmű robbanása okozott. A táj és az egyes helységek hangulata is megérdemel némi hozzászólást, ugyanis jól tükrözik a nyomort és a kapzsiságot, ami az ilyesmi atmoszférában mindennapos. A karakterekbe nem fektettek bele akkora erőt, mint amekkorát manapság várnának a játékosok egy játékkal kapcsolatosan, de az ilyesmi felül nézetes RPG játékoknál nem ez a legelső szempont, hogy a legutolsó pixelig minden animálva és HD textúra legyen, de nem is egy kassza sikernek készült a játék, így némileg megállja a helyét ez a szempont is.
A hangok külön dicséretet érdemelnek, ugyanis illik a játékhoz minden szempontból. A zene, ami a játékost végig kíséri a játék során, oda illő, és nem egy elcsépelt csak úgy odacsapott nótát hallunk. Minden helynek megvan a maga sajátos zenéje, és a harcok, a fegyverek hangjai is teljesen korrektre sikeredett. Talán az egyedüli negatívum, amit ide lehetne sorolni, hogy a játék opció menüjében nem lehet állítani a hangerőt, de remélhetőleg a későbbi patchekben ezt gyorsan orvosolni fogják.

A játékról szavatosság szempontjából nem túl sok mindent lehet megemlíteni, ugyanis nem AAA-kategóriás címnek szánták, mint ahogy az már fentebb említve lett, de feltehetőleg, ha lesz ingyen hétvége a játékból Steam-en, akkor többen is megismerhetik majd és akinek bejön az e fajta stílus, azoknak valószínűleg tetszeni is fog a játék. A készítők ígértek a játékba Online módot is, ugyanis most egyelőre még az Offline, vagyis a Single Player rész érhető el a játékból, emellett rengeteg újdonságot is, amit még pontosan nem tudni, hogy mik is lesznek azok.

Pros:
+ kidolgozott tájak, és helyek
+ poszt-apokaliptikus környezet
+ remek zene és hangok

Cons:
- kevés beállítási lehetőség az Opciókban
- egyelőre az Offline rész van csak benne, ami miatt megunhatóvá válhat a játék



Értékelés
8.5 Játékmenet:
 A harc rendszer és a kasztok jól kidolgozott és  nem kell agyon klikkelgetni az ellenséget, hogy  megölj valakit.
8.5  Hangulat: 
 A játék történetéhez az atmoszférát nagyon jól  megcsinálták és a karakterek kidolgozottsága is  megállja a helyét.
8.0 Grafika: 
 A grafikáról nem sok mindent lehet elmondani,  de  nagyban hasonlít a Borderlands-hez, és a  játékhoz  is illik.
9.0 Hangok:
 A zene és a hangok külön dícséretet  érdemelnek,  ugyanis oda illőek és remekül  passzolnak a  hangulattal. 
8.0 Szavatosság:
 A játék nem a Top 10-es kategóriába sorolható,  de el lehet vele szórakozni, és az Online móddal  még szórakoztatóbb lesz.
Summary
8.5
 A játék annak, aminek szánták a készítők,   megállja a helyét, és remélhetőleg sokan  megismerik majd ezt a játékot.


A KRATER Steam kódját köszönjük a Fatshark-nek!

Tölthető a Spec Ops The Line PC demója

Steamen hivatalosan tegnap óta elérhető a 2K Games katonai lövölde játéka, a Spec Ops The Line demó változata. Mi pedig ez alkalomból elkészítettük a teljes demó bemutatóját is. A látottak alapján a grafika és a játékmenet egész kellemes. Várjuk a június 29-ei megjelenést.

Ilyen a Platinum Games stúdiója

Egy remek videót tett közzé a Platinum Games, melyben bemutatják, milyen is a stúdiójuk, hol dolgoznak és interjúkat is adnak a híres játék rendezők és producerek. Az oszakai székhelyű csapat anno a Capcom-ból vált ki és ma már igazi nagyágyúnak számítanak a szakmában. Olyan címeket készítetek mint a Nintendo DS-es Infinite Space és Nintendo wii-s MadWorld. Ezen sikerek után átnyergeltek a nagy konzolokra és elkészítették a két nagy kedvencemet, a Bayonetta-t és a Vanquish-t. Jövő hónapban pedig jön az Anarchy Reigns (hazájában Max Anarhcy néven fut majd), mely akár egy új műfajt is jelenthet. Hiszen úgy néz ki egy MMO hack 'n' slash lesz. A sztori mód pedig nem lesz olyan fontos. Na és persze a jövő év elején jön a Metal Gear Rising is. Meg lesz egy wii U-s cím, a Project P-100, ami borzasztónak tűnik. A videóhoz sajnos még nincs normális angol felirat, de így is érdemes megnézni.

Black Ops 2 Jimmy Fallon műsorában

Az Activision demóztatta a Call of Duty Black Ops 2-t Jimmy Fallon késő esti adásában, a "Late Night"-ban.

Vége a Metal Gear Online-nak

A 2008-ban megjelent Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots hatalmas siker volt. Egy legenda búcsúzott el akkor. A remek játék mellé kaptunk még egy bónuszt is, Metal Gear Online néven. Egy igen érdekes multiplayer opciót, ami nem volt kasszasiker, de sokan szerették. Idén februárban pedig jöttek a szomorú hírek, júniusban leállítják a játék szervereit. Ez pedig tegnap megtörtént. Majdnem 4 évig szórakoztatta, az újdonságra vágyó játékosokat az MGO. Ezzel a videóval emlékezzünk meg a Metal Gear Online-ról. Csak óvatosan spoiler-es.