Gas Guzzlers Extreme teszt


Az autós- vagy úgy általában a versenyzős játékok piacán viszonylag szűk réteget képviselnek az egymás lezúzására épülő darabok. Ezen belül is kisebbségben vannak azok, amelyek mindezt bazi nagy fegyverekkel és különböző powerupokkal támogatják meg. Mivel engem személy szerint az egész versenyzősdiből valamiért ez a fajta játékmenet fogott meg, ezért a Gas Guzzlers Extreme előzetesei láttán feléledt bennem a remény, hogy végre a virtuális volán mögé ülve zúzhatok egy jót.


Azért nagy dolog ez, mert a zsáner nem igazán tudott felmutatni épkézláb játékokat az elmúlt kb. 10-15 évben. A Carmageddon egymás lezúzását, az Interstate ‘76 az autókra épített fegyverek használatát, a Death Rally pedig a powerupok taktikai felhasználását adta a közösbe, szinte tálcán kínálva a tökéletes receptet - a hármat csak össze kéne mixelni, szinte mindegy, milyen arányban. Valahogy mégsem sikerült senkinek sem az elődöket felülmúlni, sem a tökéletes egyveleget megalkotni a versenyzős zúzdához, legalábbis ami a PC-s platformot illeti. A legutóbbi két komolyabb próbálkozás szerintem kifejezetten bénára és ötlettelenre sikerült: a Split Second: Velocity egyrészt túlságosan arcade játék lett (kb. lehetetlen volt például keresztbe fordulni, annyira húzta valami előre az autót), másrészt a környezet rombolhatósága néhány kör után túlságosan kiszámíthatóvá és unalmassá vált. A Blur jobb úton indult el a powerupokkal, de az egész látvány és a megoldások annyira műanyagnak hatottak és az irányítás sem sikerült a legjobbra, hogy nem véletlen, ha valaki már nem is emlékszik erre a névre. Vajon a Gas Guzzlersnek sikerült-e a nagy feladat?


Örömmel jelenthetem, hogy igen! Nem lett tökéletes játék, ne is számítsunk világmegváltó ötletekre, de a fentebb leírt receptet végre jól alkalmazta valaki és ebből egy baromi szórakoztató versenyzős, zúzós játék lett. Szóval ha nagyon odavagytok az ilyenért, nem is kell tovább olvasni, irány a Steam és találkozunk az arénában! A többiek idejét pedig nem húznám tovább, következzen a teszt.

Már az első benyomások is pozitívak, ha elindítjuk a kampány módot és megnézzük a neveket vagy elolvassuk a pár soros keretsztorit, miszerint a kétes összetevőkből készült legjobb sör tesztpilótája valamiért nem tudott kimászni reggel az ágyból, ezért ugorjunk már be a helyére versenyezni, lejön, hogy ez a játék nem veszi túl komolyan magát. Talán itt is hibádzik a konkurencia, egy ilyen játékot nem szabad komolyan venni. A laza poénkodás és a néhol fájó szóviccek nagyon jót tesznek a játék hangulatának és ad némi pluszt az élményhez. Hogy mást ne mondjak, az egyik szponzor neve: Mighty Cock (egy hatalmas kakas láb a logó).


A legelső verseny betekintést enged, hogy mire számíthatunk később: menő, baromi gyors autók, rengeteg robbanás és sok-sok adrenalin. Ezután jön a Carmageddonból és Death Rallyból is ismerős rendszer: legalulról indulva küzdd fel magad a liga első helyére, magad mögé utasítva az összes többi versenyzőt. Ezt annyival variálták meg, hogy teljesen eltűnt a linearitás, vagyis nem egymás után dob pályákat vagy módokat, előre megadott sorrendben, hanem te választhatod ki, hogy mit szeretnél játszani. A legelső ligában három mód adott: Power Race, Battle Race, Knockout. Bármelyiket választod, ha jól teljesíted az aktuális pályát (első háromban végzel), azért pont jár, amivel feljebb kerülsz a listán. Ha neked úgy tetszik, megszerezheted az első helyet csak Battle Race-ben vagy csak Knockout meccseket játszva. Ezután következik egy tournament, melyet megnyerve (itt sorrendben jön pár mód egymás után) mehetsz is a következő ligába.

A módok
Classic Race: sima versenyzés, nincsenek fegyverek, powerupok
Power Race: verseny fegyverek nélkül, powerupokkal
Battle Race: verseny fegyverekkel, powerupokkal
Knockout: minden körben kiesik az utolsó, fegyverekkel, powerupokkal
Deathmatch: azt hiszem, ezt nem kell magyarázni
Last Man Standing: csak egy maradhat (fegyók, powerupok)
Capture the Flag: ez is alap

Ez tök jó, ugyanis nincs senkire rákényszerítve, hogy milyen stílusban játsszon, mindenki a saját vérmérséklete szerint indíthat módokat. Azért ajánlott mindegyikből legalább 2-3 kört teljesíteni, különben bajban leszünk a tournamenteknél. A bajnokságos rendszert a mellékküldetések (legyen három találatod aknával, minden körben te érj be elsőnek, stb.) és a szponzorált események teszik még változatosabbá. Utóbbi adott pályán, adott módot jelent, melyet a szponzor által rendelkezésünkre bocsájtott autóval és felszereléssel kell abszolválnunk viszonylag komoly jutalomért cserébe. Ja igen, jutalom. A jó helyezések, illetve a meccsek alatti zúzdáért kapott bónuszok mind pénz jelentenek számunkra, melyeket a garázsban tudunk elkölteni. Itt is csak dicsérni tudom a fejlesztőket. Sikerült elkerülniük azt, amivel egy-két mostani játék ki tud kergetni a világból: amikor háromszáz tonna fejlesztési lehetőségem van úgy, hogy valójában mindenféle fejlesztés nélkül is végig tudom vinni a játékot (lásd pl. legutóbbi Splinter Cell). Nem, a Gas Guzzlers csapata értelmes fejlesztéseket pakolt a játékba átlátható mennyiségben. Mivel a 18 autót szép lassan unlockolja a játék, ezért érdemes lesz a motort, a kerekeket, fékeket vagy akár az armort fejleszteni. Ezzel ki tudjuk húzni akár 2-3 autónyi ideig is, ami azt jelenti, hogy nem kell mind a 18-at megvenni, simán nyerhetjük a meccseket egy tuningolt verdával is, ráérünk újat vásárolni. Ha valaki nem akar fejlesztgetni, az is ok, akkor gyakrabban érdemes új autót venni. A fejlesztések száma amúgy kategóriánként 1-2 szint, nincs túlbonyolítva, de azért érezzük a hatását.


Pályák tekintetében is jól teljesít a játék. 7 környezetben összesen 40 pálya (ezek gyakorlatilag a 7 féle terület más-más útvonalai), valamint 8 aréna áll rendelkezésünkre. Van minden, ami kötelező: hegyvidékes, havas, sivatagos, forma 1-szerű, stb. és mivel változik az időjárás, így nem fogunk ráunni túl hamar a pályákra. Igazából maguk a trackek nem annyira durván kiemelkedőek, de azért egyik-másik egész hangulatos. Évek múlva nem nagyon fogunk rájuk emlékezni, de a lényeg, hogy jól játszhatóak és felépítésükben is eléggé eltérnek egymástól ahhoz, hogy változatosak legyenek a versenyek. Lesznek olyan pályák, melyeken szinte egyáltalán nem fogjuk a féket használni, de találkozunk majd kanyargós szerpentinekkel és 360 fokos megoldásokkal is.

A fegyverek és a powerupok mennyiségére is jellemző a kiegyensúlyozottság: nem túl sok, nem túl kevés, van köztük különbség és mindegyik használható. Az autókra szerelhető fegyverek között van többféle golyószóró, de van shotgun, rakétavető és multigránát-vető is. Mind-mind más fajta versenyzési stílust igényel. Na jó, talán powerupokból lehetne egy picit több, de igazából nem panaszkodom itt sem: van akna, olajfolt és füst, mellyel a mögöttünk lévőket bosszanthatjuk. Van, ami instant megjavítja autónkat, egy másik lőszert ad, fegyvert is fel lehet venni, ha épp olyan mód van, illetve dupla sebzést adó powerupot is. Ja, és nitro feltöltőt is! Ez a játék nem lenne teljes értékű nitro nélkül, amit ugratással és zúzással is tudunk tölteni (utóbbiba az elszórt tereptárgyak is beleszámítanak mint a Flatoutban).


Mielőtt még nagyon elszállok, azért meg kell említenem a hiányosságokat is. Bár nagyon szépek a robbanások, de sajnos ezek miatt sokszor nem látunk semmi a pályából. Ha előttünk pár méterre lévő autót lövünk meg pl. rakétával, akkor jó, ha tudjuk fejből az útvonalat, mert pár másodpercig vakon kell majd vezetnünk. Ha pedig nem mi lövünk egyedül - márpedig nem csak mi fogunk - akkor már valóban komoly problémát jelent a tájékozódás. Emiatt a klasszik versenypályák, ahol köröket kell teljesíteni szerintem kicsit kevésbé alkalmasak a végtelen zúzásra, itt inkább sebességgel tudunk majd győzni és esetleg egy-két pofátlanabb versenyzőt fegyverrel kiiktatni. Az arénákban már kevésbé jellemző ez a probléma. Más negatívumot egyébként hirtelen nem is tudok mondani, hacsak azt nem, hogy azért ennek a játéknak nincs olyan baromi erős karaktere, hogy hosszú évek után is emlékezzünk rá. Emiatt persze még nem lesz kevésbé élvezetes, de tényleg “csak” annyit csináltak a fejlesztők, hogy jól ötvöztek korábban már létező játékelemeket. Az egyediség a debil humorban jön elő, ez viszont nagyon kis részét képezi a játéknak, így emiatt biztosan nem lesz halhatatlan név a Gas Guzzlers.


Az értékelés előtt még intézzük el gyorsan a kötelező köröket: grafika, hangok, irányítás. A játék megjelenésével semmi problémánk nem lehet, szépen kidolgozott tájakon megy a durvulás, a sok effekttől néha azt sem látjuk, mi van, de valójában ez is inkább hozzáad az élményhez mint elvesz. Bele lehetne kötni itt-ott árnyékok minőségébe vagy a nem tökéletes AA-ba, de igazából nem lenne fair. A játék jól néz ki, főleg, hogy nem AAA kategóriába tartozik (ami az árán is meglátszik, ugye). Most, hogy túl vagyunk az A betűkön, a hangokról kéne írni, de igazából itt nincs semmi különös, minden úgy szól, ahogy kell neki, a motorhangok, ütközések, robbanások hangjai rendben vannak - már amennyire ezt meg tudom ítélni. A zenék nagy része adrenalinpumpáló zúzós metál-szerűség, illik a játékhoz, de teljesen jellegtelen, biztos, hogy magában nem hallgatnám. Az irányítás viszont nagyon jó, bár én csak az arcade módot próbáltam (ki játssza ezt nem arcade módban?). Az autók könnyen irányíthatóak, de azért érezni a különbséget két jármű között, mint ahogy a fejlesztés és a környezet sem mindegy. A fejlesztők itt is megtalálták az arany középutat, élvezetes, kihívást nyújtó irányítást hoztak össze.


Végül pedig essen szó a multiplayerről is. Ez hatalmas móka és bár a készítők gondoltak arra, hogy ha esetleg nincs fullon egy lobbi, akkor addig AI versenyzőkkel pótolja a létszámot, de azért ez haverokkal az igazi. Egyelőre viszonylag kevesen vannak a szervereken, de azért lehet találni játékosokat. A játékot mindenképpen érdemes egyszerre többen megvenni és akkor nincs ebből probléma, egyébként is sokkal viccesebb a pajtásokkal CTF-ezni, mint mondjuk randomokkal. A sok játékmód és pálya, valamint a pörgős játékmenet egyébként jó táptalaj akár egy kitartóbb online közösség létrehozásához, szóval reménykedhetünk, hogy még hónapok múlva is tudunk online játszani a Gas Guzzlers-szel.

Összefoglalva az eddigieket: a Gas Guzzlers egy nagyon szórakoztató játék lett komolyabb hibák nélkül. Igazi egyénisége nincs, ezért szerintem klasszikus nem válik belőle, de a zsánernek nagyon jót tett, hogy valaki végre jól össze bírta rakni a régóta létező játékelemeket. Aki szereti az ilyesmit, mindenképpen próbálja ki, nem fog csalódni!

-ndever-


Értékelés
 9.0Játékmenet:
Gyors, pörgős zúzda megspékelve egy kis debil humorral.
 7.5 Hangulat: 
Nincs igazán egyedi hangulata, de igazából ebben az esetben ez nem olyan nagy baj.
 8.5Grafika: 
Kisebb hibáktól eltekintve jól néz ki a játék.
 8.0Hangok: 
Zene is, hangeffektek is rendben vannak, de nincs semmi kiemelkedő.
 8.5Szavatosság:
Hosszú órákra leköt a kampány a változatos pályákkal és játékmódokkal. Utána pedig mehet a multi orrvérzésig!
Review score
 8.3Végre egy jól működő autós zúzda! Ajánlott vétel!