Magyar Noé poszter

Én erre inkább nem mondok semmit...

Bemutató: Március 27.

Call of Duty: Ghosts - Onslaught DLC

Itt vannak a DLC részletei...

Itt az új Humble Weekly Sale!

Megérkezett az új Weekly Sale...

Castlevania: Lords of Shadow 2 - Void Sword Trailer

Ez a fegyver is benne lesz...

Ember a géptestben - Robotzsaru kritika

2028-ban járunk, a világ békéjének megőrzése már jó ideje az OmniCorp cégnek és robotkatonáinak köszönhető, kivéve Amerikát, ahol a közvélemény nagy része még mindig ellenséges a gépesített védelemmel szemben. Éppen ezért jön kapóra a cégnek, egy bombasérülés által a halál szélére került rendőr Alex Murphy (Joel Kinnaman), akinek testét egy gépesített páncélba helyezik, de elméjét szabadon hagyják. Így létrehozva egy félig ember, félig gép egységet, hogy az a bűn ellen harcoljon.

Ha ez a történet ismerősnek hangzik (kisebb-nagyobb módosításokkal persze), akkor azon nem kell meglepődni, hiszen ezt már egyszer elmondták nekünk 27 évvel ezelőtt. Éppen ezért szeretnék magamnak is, de leginkább az új Robotzsaru filmnek és rendezőjének Jose Padilha-nak egy nagy szívességét tenni azzal, hogy
nem fogom lépten-nyomon összehasonlítani a Paul Verhoeven által rendezett 1987-es változathoz. Egyrészt azért, mert ez csak zsákutcába terelné írásom, és nagyon csúnya vége lenne. Az a maga sötét, nyers cinizmusával, ma is kegyetlenül jól működő társadalomkritikájával és az akcióműfajban szintén egyedülálló brutalitásával, olyasvalami, ami szinte csak egyszeri, még imitálni se lehet, nemhogy újraalkotni.  Másrészt azért mert a filmen is nagyon erősen érződik, hogy ezzel maga Padilha és írótársai is tisztában vannak, éppen ezért (na meg a mai kevésbé bevállalósabb stúdiórendszer miatt is) más irányból fogják megközelíteni ezt a sztorit. A kérdés az, hogy ez sikerült-e nekik?

A válasz igen is meg nem is. Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy az alkotók komoly erőfeszítést tettek annak irányába, hogy ez a Robotzsaru is önálló lábakon álljon meg stílusban és tónusban, ahogy maga a film is meglepően ambiciózus, újszerű és a kicsit modernebb és polírozottabb világot, jól árnyaló ötletekkel is kész bevetni. Csak hogy két példát szolgáltassak, régóta láttam nagy költségvetésű hollywoodi filmet, ami ilyen nyíltan mer beszólni az amerikai külpolitikának és fegyverlobbinak, ahogy az dicséretes húzás, amikor elég hamar letisztázzák, hogy hősünk létezése tulajdonképpen egy marketingfogás, egy "érző, embereknek eladható termék" féle kulcscsörgetés, ami ahhoz szükségeltetik, hogy a gépek rendőri alkalmazását tiltó törvényt eltöröljék, ezáltal újabb milliárdokhoz juttatva a céget.

A gondok ott kezdődnek, hogy a jó ötletek nem képesek arra, hogy egymaguk elvigyenek egy egész filmet a hátán, főleg ha nincs mögötte egysége koncepció. Sőt a film rengeteg tanújelét adja annak, hogy hiába ment ezerrel a brainstorming a készítőknél, de csak minden tizedik megoldás ment át a szűrőn, érződik a filmen a háttérben lévő kompromisszumok, hogy tompítani, elkenni kell a felvetett témákat és lehetőségeket. Emiatt csikorog az összkép, nem áll össze az egész, folytonos a hiányérzetünk.  És, hogy itt is példával szolgáljak, a film, a címszereplő családjához való viszonyt próbálja végigvezetni, ami nem is lenne rossz elgondolás, tekintve, hogy "a géptestben, hogy működhet az emberi lélek" kérdést is lehetne boncolgatni. Viszont ezek a jelenetek annyira görcsösek, erőltetettek és esetlenek (főleg az állandóan könnyes szemű Abbie Cornish asszisztálásának köszönhetően), hogy az ember szinte már nyúlna a láthatatlan távkapcsoló után, hogy továbbtekerjen valamelyik szórakoztató mellékfigurához vagy egy újabb akciójelenethez.

Ha pedig már e kettőnél járunk. Azt még elfogadom, hogy előbbiek kidolgozottabbak és érdekesebbek mint maga a főhős, különösen ha olyan színészek alakítják őket mint Gary Oldman vagy Samuel L. Jackson, de az akcióknál is kicsit problémás a helyzet. Örülök, hogy Padilha nem választotta a CGI túltengéses, gumilabda effektussal járó utat, és földhözragadtabb ütközeteket próbált komponálni, amikhez jól passzol energikus, a kézikamerát preferáló rendezése. Viszont itt üt be leginkább a már neten is elátkozott alacsony korhatár, hisz így a vérfröcsögést, újszerűnek és kreatívnak mutatkozni kívánó megoldásokkal próbálja megkerülni (pl, egy lövöldözést sötétség és night vision közötti váltakozással szemlélhetjük), ami inkább fejvakarást váltott ki belőlem. Valamint az érzést, hogy "ezt lehetett volna jobban is".

Igazából ez a megállapítás az egész filmre érvényes. Kaptunk egy nézhető, pörgős, sokszor kimondottan erős pillanatokat gyengékkel kombináló, az átlagosból kitörni próbáló, de sebektől vérző akciófilmet, amiből pont a határokat átlépő bátorság, kompromisszummentesség és egységesítés hiányzik, hogy igazán emlékezetes és az eredetitől elütő, de annak szellemiségéhez méltó és szórakoztató film legyen. Viszont így a 2014-es Robotzsaru minden jó szándékú próbálkozása és lelkesedése ellenére, pont ott fogja végezni mint a legtöbb mai újragondolás. A feledés mocsarában.




Értékelés
6.5/10Az "egyszernézős de semmi nagyon emlékezetes" féle film definíciója

Sniper Elite 3 - Videócsokor

Irány Afrika...

Ingyenes a Pid

Ingyen kulcsokat osztogatnak...

Murdered: Soul Suspect - Biztos a PS4 megjelenés

Megtörtént bejelentés...