Terror a levegőben - Non-Stop kritika

Mivel manapság egyre nehezebb a különböző filmes műfajokban újat mutatni, ezért gyakran úgy nézni a dolgokat, hogy vajon az alkotók képesek-e a különböző ismert formulákat, sablonokat és már látott helyzeteket úgy egymás mellé pakolni, hogy szórakoztató legyen a végeredmény. Az effajta rendezői profizmus már csak azért is erény lehet, mert ha esetleg ha a zajló események kezdik átlépik a realitás küszöbét akkor még mindig lehet fokozódó tempóval és izgalomnöveléssel kompenzálni a dolgokat és egy kellő helyén kezeléssel nézhető filmet létrehozni, ha már remekművet már nem is. A Non-Stop is egy ilyen film.

Bill Marks (Liam Neeson) egy hányattatott sorsú, alkoholista légi marshall, aki úgy gondolja, hogy a New York-London közötti járat is csak egy lesz a sok közül, de ez hamar megváltozik, amikor egy ismeretlentől üzenetet kap. Ha nem utalnak át 150 milliót a megadott bankszámlára akkor 20 percenként az egyik utas meghal. Az eleinte csak rossz viccnek tűnő üzenetről hamar kiderül, hogy van realitásalapja, ráadásul ez a személy még képes úgy machinálni az eseményeket, hogy inkább maga Bill legyen egyre gyanúsabb, így hősünknek mindent be kell vetnie, hogy megakadályozza a további gyilkosságokat és hogy magát is tisztázza.

Már ebből a szinopszisból is feltűnhet és meg is erősítem: Aki egy Elrabolva féle kőkemény akciófilmet vár rengeteg lövöldözéssel, bunyóval és hullával, az rossz mozira váltott jegyet, Jaume Collet-Serra rendező ugyanis előző filmjéhez az Ismeretlen férfi-hoz hasonlóan inkább több időt szentel a karaktercentrikus feszültségkeltésnek és annak lassú de intenzív fokozásával, mint a zúzással. Ráadásul ez, a repülő zárt terébe helyezett nyomozós, krimi koncepció meglepően erősen működik a film első felében, és kellő mértékben van adagolva az izgalom és az információ. De ez a siker persze még Liam Neeson-nak is nagyban köszönhető, aki szokás szerint erőteljesen alakítja a szétcsúszott életű, mindezen mizériát a háta közepére se kívánó antihőst, aki fokozatosan veszíti el a kontrollt a szituáció felett.

A remek alapszituáció, és a gyilkos utáni keresés koncepciója körülbelül a film feléig marad a realitás talaján, aztán szép lassan kezdenek előjönni az olyan forgatókönyvírói húzások és csavarok, amik egyre jobban feszegetik a hihetőség határát és egyre jobban érződik, hogy csak a remek színészválasztás és a profi külcsín az, ami megakadályozza azt, hogy a film kártyavárként omoljon össze. Ezt én is éreztem és hazudnék ha azt mondanám, hogy könnyű lenne ezek felett szemet hunyni, hisz az alkotók is majdnemhogy maguk alatt vágják ki a fát azzal, hogy olyan irányba terelik a filmet, ahol már a lenyomozós kütyük meg a Bourne féle verekedések is egyre sűrűbben fordulnak elő, a befejezésről már nem is szólva.

Én képes voltam ezeket a hibákat a film meglévő nem agyonnyomó tényezőiként kezelni és gazdagabb lettem egy nem túl mély és tartalmas, de tisztességesen összerakott szórakozással. Ha ilyesmire vágysz, vagy imádod Neeson-t akciószerepben látni akkor tudom ajánlani, de azzal sem veszítesz túl sokat azzal, ha kihagyod.
Értékelés
7/10Tipikus jól megcsinált de inkább csak egyszer nézhető thriller, ami rengeteget köszönhet annak, hogy szinte főszereplője visz el a hátán