LEGFRISSEBB HÍREK

Sniper Elite 3 – Teszt

img
Jun
30
Spread the love

Teszteltük az új mesterlövészes mókát…

Hihetetlen, de mostani cikkünk tárgya nem egy indie puzzle, hanem végre egy akciójáték, azon belül is egy ismertebb név, a Sniper Elite. Az első rész szerény véleményem szerint gyalázatosra sikerült, a második viszont már érdekesebb és ötletesebb kivitelezést kapott, habár hemzsegett a hibáktól. Az egész játékkal az volt a probléma, hogy bár jó mesterlövészkedni, de a játék minden más eleme sajnos kimaradt a minőségellenőrzésből. A harmadik rész számomra azért volt nagyon várós, mert a gyengusz, de mégis nagy figyelemnek örvendő második rész után indokolt volt, hogy a Rebellion valami igazán jóval rukkol elő. És azt el kell ismernünk, hogy dolgoztak a srácok az új játékon, van tartalom, van látvány, van élmény. De hibák is vannak. Nem is kevés. Nem lehet a Sniper Elite 3-at pár mondatban kielemezni, így szép apró lépésekben kivesézzük a játékot, hogy megtudjuk, miért nem lett egy nagy játék kellően nagy.

Óóóóó Afrika!

Észak-Afrikában járunk, ahol a nácik és a szövetségesek nap mint nap nyelik a homokot és a sörétet, árnyékban is 50 foknál harcolnak, méghozzá egy olyan területért, amit egyik sem akarna igazán megtartani. Hősünk, Karl Fairburne egy szóval jellemezhető: amerikai. Ahogy kinéz, ahogy beszél, de még amilyen hangon megszólal, az is tipikus megtestesülése „AZ” amerikai katonának. Nem igazán van személyisége, nincsenek ambíciói, és teljesen üres karakter. Ellenben félisten a puskával, nem ismer félelmet, és ’murika forever! A seregben az ő feladata nem csak a mesterlövészkedés, hanem felderítés, infó szerzés, és szabotázs, tehát tényleg egy tökös legénnyel van dolgunk. A történet szerint akkor használják ki képességeit a seregben, mikor tudomást szereznek egy titkos náci csodafegyver programról, és egy náci vezetőről, akitől még a sajátjai is félnek. Mögöttünk áll egy pár ezer fős sereg, de nem gond, mert mi egyedül fogjuk felgöngyölíteni ezt a problémát.

Semmit ne várjunk a cselekménytől, a játék elején van egy dögunalmas festmény montázs, ami felfesti az alapszituációt, és néha találkozhatunk átvezető jelenetekkel, de ezek nem túl izgalmasak, nem nyújtanak sok infót, pusztán átvezetések a pályák eleje és vége között. De nem is a sztori lesz az, ami miatt játszani fogják a Sniper Elite 3-at, és úgy tűnik erre a fejlesztők is felkészültek.

8 pályán keresztül kell majd teljesítenünk, mindegyik során tapasztalati pontokat gyűjtünk, melyek szintlépéshez vezetnek. Azon felül, hogy a szintünket a multiplayerben is megmutathatjuk, új fegyvereket és fegyver kiegészítőket oldhatunk fel a játékban, melyeket a küldetések előtt nézhetünk meg, és állíthatunk össze. Minél nagyobb szintűek vagyunk, annál jobb felszereléshez juthatunk hozzá, habár a magasabb szintű cucc nem mindig jelent hatékonyabbat is. A saját igényeinknek megfelelően kell építkeznünk, és érdemes is foglalkozni a felszerelésünkkel, mert jelentősen megkönnyítheti a továbbhaladásunkat, ha olyasmit viszünk magunkkal, amit szeretünk, és tudunk is használni.

Bár elsődleges fegyverünk a mesterlövész puska lesz, hősünk mindenféle gyilkoló eszközhöz ért, így lesz lehetőségünk golyószórót, pisztolyt, és egyéb fegyvert is magunknál tartani, és persze használni is. Lesz lehetőségünk rambózni, golyószóróval tizedelni a ránk törő katonákat, de nem ez lesz az elsődleges feladatunk, és nem is ebbe rejlik majd a játék lényege. Az első pályán egy gyors tutorial keretében megtanuljuk az alapokat, és kipróbálhatjuk célzói képességeinket a terepen. Itt lép életbe a Sniper Elite 3 szíve lelke, a mesterlövész puska, és az úgy nevezett kill-cam.

Célkeresztben

Azt is mondhatnánk, hogy az egész játék a kill-camről szól, mert úgy tűnik csak ebbe fektettek annyi munkát, mint az eddigi játékokba összesen. A távolban kiszúrunk egy settenkedő náci katonát, majd célba vesszük. Halljuk a karakter légzését, amit lelassíthatunk egy gombnyomással, hogy a célzásunk pontosabb legyen. Emellett a légzés lelassításakor karakterünk azt is gyorsan meghatározza, hogy merre fog haladni a golyó, így sokkal távolabbi célt is pontosabban bemérhetünk. Aztán meghúzzuk a ravaszt, és ha végzetes találatot viszünk be, aktiválódik a kill-cam. Ekkor a golyóra fókuszál a kamera, lassítva bukkan elő a puska csövéből, áthasítja a forró afrikai levegőt, és egyre közeledik az áldozatunk felé. Amint odaért, az idő még lassabbá válik, és az ellenfelünk testén belül látjuk a csontokat, izmokat és szerveket. A golyó szép lassan behatol a katona testébe, szilánkosra törve a csontokat, átlyukasztva a szerveket, szétroncsolva az izmokat, majd gusztusos fröccsenés közepette hagyja el a végzetes ebet kapott áldozatunk testét. Fincsi.

Akármennyire is brutális, vagy groteszk, a kill-cam szórakoztató, és nagyon jól meg van csinálva, a játékosok pedig gyakran heves „anyáááád” felkiáltással ünneplik a véres találatokat. Mert az egy dolog, hogy ha átlőjük a fickó kezét, akkor széttörnek a csontjai, de ha például ellőjük az állkapcsát, vagy a szemét, esetleg pont olyan szögben lövünk rá, hogy a teljes gerincét szétaprítjuk, akkor bármennyire is szörnyű és gusztustalan, mégis látványos, és király. Ha ez nem lenne elég, a játék külön díjazza az egyes végtagok és szervek ellövését, mondanom sem kell, hogy a heregolyók ellövése az egyik legjobb pontforrás. Ha nem kívánjuk látni az ellenfeleink fájdalmas kimúlását, akkor nyugodtan át tudunk kattintani a kill-cam felett, hisz ígyis-úgyis tudni fogjuk, hogy a lövésünk halálos volt.

A kill-cam jópofa, és bár egy idő után egyhangú, azért annyira nem, hogy mérgelődjünk miatta. Szerencsére azonban sok más dolog is található a játékban, amivel eredményeket érhetünk el. Ugyanis a mesterlövészek élete nem túl egyszerű, a puskánk igen hangos, és egy lövés után felfigyelnek ránk a katonák. Ilyenkor pozíciót kell változtatnunk, de be is várhatjuk a hangra felénk rohanó katonákat. A kiiktatásukra több lehetőségünk is van: lőhetünk csendesebb légpuskával, amiből több lövés is kell, hogy leterítsen egy életerős katonát, de ha jól csináljuk, akkor ez a legcsöndesebb távolsági fegyver. Használhatunk golyószórót, ami nyilván gyors és hatékony, de főleg közelről, és reménytelen helyzetekben ajánlatos. Dobálhatunk gránátokat, vagy rakhatunk csapdákat is, amikbe belefuthatnak a gyanútlan járőrök, de még a kocsik is rájuk gurulhatnak. Ha ezekből egyiket sem akarjuk használni, még mindig ott van a lopakodás lehetősége.

A lopakodás a játék második főbb eleme. Mivel az ellenséges vonalak mögé hatolva kell infókat szereznünk, vagy kiiktatnunk bizonyos személyeket, ezért nem ronthatunk neki a náci seregnek csak úgy frontálisan, hanem az árnyakban surranva kell valamit kiokoskodnunk. A mesterlövész puska sem segíthet mindig, sőt, a legtöbb esetben nem is célravezető a használata. A csendes, diszkrét akció végrehajtás érdekében muszáj lesz rejtőzködnünk, csöndben surrannunk, és a katonákat egyenként hátulról leszúrnunk, vagy leütnünk. Ez sokkal izgalmasabb, mint a lövöldözés, és kihívást is jelent. A katonák járőröznek, alapból nem jelennek meg a térképünkön, csak ha már mi is láttuk őket, és van köztük hozzánk hasonló mesterlövész is. A katonák viselkedését egy figyelem rendszer befolyásolja, aminek szintjei vannak, attól függően, hogy mennyire zavartuk meg a napi rutinjukat. Ha a látószögükbe kerülünk, elkezdenek gondolkodni azon, hogy mit is látnak. Ha rájöttek, fegyvert emelnek, de még nem biztosak a lövésben. Ha pirossá válik az állapotuk, akkor készek tüzelni, és keresnek minket. Ez így oké, de működés közben pocsék az egész.

Filmelőzetes

Gaming képek