Még nem múltak el bennem a Unity által okozott rossz érzések. Tény, hogy a francia forradalom idején játszódó iterációt a Ubisoft nem teheti be a vitrinbe, és most nem a technikai hibákra gondolok. A gyatra framerate-et és bugokat úgy-ahogy ki lehet gyomlálni, sokkal nagyobb baj volt, hogy a franciák nem tudnak mit kezdeni a megkopott Assassin’s Creed-formulával.
Nézzük az első pontot, a történetet! A Unity klisétengere után a Syndicate sztorija abszolút meglepetés. Noha ismét csak a templomosok és az orgyilkosok unalomig ismert ellentéte adja a narratíva fő vázát, a két különböző vérmérsékletű főszereplő, és a köztük lévő feszültség végig fenntartotta az érdeklődésemet. 1868-ban járunk Londonban, az ipari forradalom idején. A gyárak ontják magukból a füstöt, a tőkések szenvtelenül kihasználják a munkásokat, hatalmas szakadék tátong a két osztály között. Természetesen a nagyvárost ezúttal is a gonosz templomosok uralják, élükön Crawford Starrickkel, aki még az utcai bandákat is a kezében tartja. Hű talpnyalói nem válogatnak az eszközökben, gyerekek dolgoznak a vaskohókban, ha valamelyik munkás összeesik, bármikor tudnak újakat állítani a helyükre éhbérért. A Frye-ikrek azért jöttek a városba, hogy véget vessenek a kizsákmányoló templomosok uralmának, úgy, hogy szépen levadásszák a kulcsfigurákat és visszaállítják a valaha szebb napokat látott Testvériséget.