Skip to content

Torchlight 2 teszt

Teszteltük a Torchlight második részét….

Sokan talán lopásnak nevezik a Diablo 2 eredeti tervezői által fejlesztett Torchlightot. Én inkább úgy tartom, hogy tovább vitték a szellemi örökségét, ezzel tulajdonképpen javítva a játékon. Erre talán a legjobb példa a League of Legends lehet. A LoL is úgy kezdte pályafutását, hogy egy IceFrog nevű fejlesztő az eredeti DoTa alapján készítette el a már méltán népszerű ingyenes játékot. Ez az úgymond „lopás” nagyon sok helyen éri el. Én úgy gondolom, hogy ez akkor nem gond, ha Új produktumot képesek ezzel alkotni. A League of Legends képes volt valamilyen szinten túl is nőni szellemi elődjén, és ezzel elérte célját. A Torchlight első része még csak a szellemi előd árnyékában volt képes élni. Kiemelkedő volt a maga nemében, de csupán egy árnyék volt önmagának. Szép, csendben learatta a babérokat… A Torchlight 2 az elődjéhez képest rengeteget változott, és csak a jó irányba! Mostanra teljesen elvált és egyre kevésbé hasonlít elődjéhez. A Diablo és a Titan Quest után egy méltó franchise született meg a Torchlight 2 képében, köszönhetően a szorgos Runic Games-nek.

Történet:

A Torchlight első részének története arról szól, hogy van egy csodálatos anyag, melynek neve ember. Ezt az anyagot használva képesek a varázslat képességével felruházni embereket, és tárgyakat. Egy ilyen bányászváros épült, melynek neve Torchlight, egy hatalmas Ember lelőhely fölé. Hősünk azonban ráébred, hogy a Torchlight alatt húzódó Dungeonok bejárása alatt az Ember gonosz erővel bír, mindenkit megbabonáz, aki túl sokáig lép kapcsolatba vele, és a múlt civilizációi egyébként is mind elbuktak, akik kapcsolatba léptek ezzel. Karakterünk, ahogy bejárja Torchlight bányáit rájön, hogy itt rétegekben találhatóak az elbukott ősi civilizációk. Hősünk azért érkezik a városba, hogy megkeresse elveszett mesterét, Alryc-ot, a híres alkimistát, akit utoljára az egyik Embert tartalmazó bányában látták. Miután sok-sok bányát bejárunk, Alric csapdába ejt minket és felfedi, hogy ő is gonosz lett az Emberrel való túl sok kapcsolat kialakítás következtében. Miután legyőztünk egy Seregnyi szörnyet, és leérünk a Dungeon aljára, szembe kell néznünk Alric-kal és egy ősi szörnyeteggel, Ordrak-al, aki az Ember szörnyű hatásaiért felelős.

A második rész története kicsit egyszerűbb, könnyebben emészthető. Itt egy gonosz alkimista kotyvaszt egy olyan mérget Ordrak szívéből, amely képes beszennyezni Vilderan egész földjét, és természetesen a mi dolgunk, hogy ezt megakadályozzuk.

 

Grafika:

Az első rész óta rengeteget javult a grafika, a textúrák sokkal letisztultabbak, a karakterek kidolgozottabbak, az ellenséges mobok sokkal szebben, változatosabban néznek ki, a táj is gyönyörű, rendkívül hangulatos mászkálni a fejlesztők által létrehozott világban. A Torchlight világa tehát nagyon változatos lett: vannak havas fagyott tájak, ahol szinte érezzük az arcunkba csapó hideget és legszívesebben elküldenénk karakterünket melegedni egy kandalló mellé, emellett többek közt elhagyatott templomok is kidíszítik a terünket, ahol minden romos, sötét, dohos teli pókhálókkal és az urnákban csak ránk váró ellenségek lapulnak, csakhogy belénk mélyeszthessék fogaikat. Sivatagok is várnak ránk, ahol mindent el lep a por és csak romok, és csontok várnak ránk, valamint sötét erdők, lápok, elhagyatott kohók… egyszerűen gyönyörködtet a változatosság. Elképesztően sokat javult az első részhez képest a TL2.

A hangok nagyon szépen és élethűen “hangzanak”, nagyon élvezetes hallani ahogy hősünk felordít egy-egy nagyobb skillnél, vagy harc közben, csapkodás alatt. Néhány hanghiba viszont előfordul de ezek nem igazán zavarják a játékunkat, több óra játék után is csak párszor fordult elő velem.

A második rész talán legnagyobb újítása, a cooperatív játékmenet mely az első részből kimaradt, rendkívül szórakoztató játszani csapatban ezzel a játékkal. A karakterek rendkívül érdekesek és jók a mozgásuk, nagyon élethűek, simán irányíthatóak, a skillek újból nagyon érdekesre sikerültek, sokkal átgondoltabb, már az alap varázslatok is nagyon változatosak, szemet gyönyörködtetően élvezetes ahogy egy kalapács csapással szétrobbannak az ellenfeleink.

Hősök:

  • Berserker: igazi közelharcos, kedvenc fegyvere a szúró- és ütőfegyverek
  • Outlander: távolsági harcos, szakterülete a lőfegyeverek
  • Embermage: igazi mágus karakterosztály
  • Engineer: a cikkben részletezem mit tud, mivel ezzel kezdtem el a játékot.

Engineer: Ez az egyetlen új karakter osztály, amiben változást tud felhozni az előző részhez képest. Ezzel kezdtem neki először játszani a Torchlight 2-őt és azt kell mondjam, az általam legkedveltebb hős lett. A varázslatai változatosak, látványosak, és egyértelműen hasznosak egy csapatban mindig jól tud jönni, ha van legalább egy. Leginkább a Berserker és az Outlander keverékének tűnik, rendkívül alkalmas mind közelharcra, mind távolról való szupport munkára, szóval az olyanoknak, mint én, aki néha hiányolja a folytonos Tankolások után egy kis távolról való lövöldözést, annak ez a karakter lesz a tökéletes választás.

Képes lerakni Turreteket, amivel ráadásul tudjuk gyógyítani társainkat, harcolhat az első vonalban a Berserkerek mellett, szétloccsantva kalapácsával ellenfelei agyát, valamit ha nagyon szükség van rá, előveheti a hordozható Cannonját vagy Shootgunját amivel halálos tűzesőt zúdíthat ellenfeleire.

Pet-ek:

Az első rész kettő darab kisállatához képest talán itt találkozunk a karakterkészítőben a legnagyobb újításokkal. Megnövelték ezt a számot, ugyanis még 6-féle segítőnk lehet! Mindegyikük nagyon jó alkatú és érdekes, van menyét, farkas, bulldog, még egy talán csirke és, raptor keverékére hajazó fenevadat is a magunk oldalán tudhatunk. Ezek a kis állatkák viszont nem csak dísznek lesznek mellettünk! Rendkívül hasznosak, van saját hátizsákjuk, amikben tetemes mennyiségű felszerelés hordható, tudnak varázslatokat idézni, de talán a legnagyobb lehetőség a játékban, hogy az általuk tárolt tárgyakkal vissza is küldhetjük őket a legközelebbi városba, megkérve őket, hogy adják el a náluk lévő tárgyakat. Sőt, talán a leghasznosabb funkciójuk, hogy az ott el adott pénzből akár vásárolhatnak is nekünk, mint például Mana, vagy Health potionokat, teleport scrollokat, vagy szinte bármilyen egyéb kiegészítőt. Milyen kis édesek nemde? 🙂

 

A skillfa nagyon szép és több hasznos skill-t tartalmaz: nekem a játék során nem volt olyan, hogy ne használtam volna az egyiket. Rendkívül látványosak, nagyon élvezetes használni őket, egy-egy nagyobb robbanásnál fröcsög a vér, repkednek a tesztrészek. Minden szintlépésnél kapunk egy skillpontot és ezeket felhasználva fejleszthetjük karakterünk képességeit. A skillfánk tartalmaz aktív, valamint passzív varázslatokat. melyekből hármat találhatunk. Ezek általában Stunnolásnál nagyobbat sebez, vagy nagyobb a hátralökés ereje. Minden szintlépésnél kapni fogunk még öt tapasztalati pontot, amiket kioszthatunk karakterünk fejlődése, megerősítése érdekében…

 

A Droppok nagyon jól meglettek csinálva, rengeteg különböző tárgyat dobnak aellenfelek, miközben gyilkoljuk őket. Többféle kacatot fogunk a felszerelésünkbe pakolászni, majd pedig a felesleges dolgokat eladni, mivel rengeteg a játékban a miniboss és a vele járó itemek, lépten nyomon velük fogunk találkozni. Néha egyszerre kettővel is összefuthatunk. Az általuk dobott tárgyak is elég hasznosak tudnak lenni, léptennyomon nagyon egyedi, tárgyakkal is találkozhatunk, melyeket sokáig használhatunk majd. Fegyvereinket enchantolhatunk is kétszer, ezzel rengeteg plusz és nagyon hasznos képességet adhatunk nekik, jó sok aranyért persze. A főbossokból nagy eséllyel eshetnek egyedi kövek is, melyeket a ruházatunkba pakolva használhatjuk képességeiket.