Skip to content

Of Orcs and Men – A teszt

f Orcs and Men – Teszt…

Orkok! Minden játékban és a legtöbb regényben, vagy filmben negatív, sőt egyenesen gonosz szerepet töltenek be. Tucatszámra haláloznak el a főhösök csapásaitól és mindig a túlerőre és a brutális harcmodorjukra, emberfeletti erejükre alapoznak harci taktikájukat tekintve. Eddig csak néhány történet volt, ahol főhősként tetszelegtek, de talán videójátékokat tekintve ilyen játék nem is nagyon készült még soha. Egészen idén októberig, amikor a Cyanide Studios és a Spiders Studios közös kooperációjának eredményeként és a Focus Home Interactive kiadásában megjelent az Of Orcs and Men nevezetű játék, azaz jelen tesztünk alanya.

Amennyiben leülünk az Of Orcs and Men elé felejtsünk is el rögtön minden klisét, minden közhelyet, sőt a legtöbb elemet, amit a fantasy világokról tudunk, ugyanis itt teljes más lesz az alapfelállás. A játékban ugyanis az orkok szemszögéből fogunk a fejlesztők által kijelölt ösvényen végighaladni. A főszereplők ugyanis egy nagydarab ork harcos Arkail (aki egyébként egy Bloodjaw, azaz egy elite ork harcos) és egy fajtársai között különlegesnek számító goblin Styx (aki egyedüli módon értelmes és még beszélni is tud, amely tulajdonságok egyetlen más goblinra se jellemzőek).

A játék története nagyon mélyre és nagyon erősre sikeredett. Az orkok ebben a világban az aggressziót elszenvedő fél szerepét töltik be, ugyanis az emberek támadták meg őket és nem ők az előbbieket, mint ahogy azt más fantasy sztorikban megszokhattuk. A történetbe már a konfrontáció vége felé kapcsolódunk be. Az orkok vesztésre állnak, sokukat meggyilkolták, még többet elhurcoltak és munkatáborokba zártak. A megmaradt ork elit harcosok között találjuk Arkail-t, akit egy speciális kommandós küldetés révén magáért az emberi birodalom császárának megölésére küldenek (mivel őt tartják az orkok minden baj forrásának).

Styx és Argail

Arkail-nak hosszú utat kell megtennie, hogy az uralkodó közelébe férkőzhessen és már az első akadálynál segítségre van szüksége, amit meg is kap Styx személyében, aki egyfajta tolvaj, orrgyilkos, szerencsevadász féle. A két utazó kezdeti kapcsolata több, mint viharosnak nevezhető. Arkail népe ugyanis lenézi a goblinokat és ez valamint a sok éves háborúskodás során kialakult bizalmatlanság nem segíti a páros összecsiszolódását.

Ritkán tudok ennyit írni magáról a történetről anélkül, hogy bármi fontosat is elkottyintanék egy játék nagyobb fordulatairól. Az a helyzet, hogy az Of Orcs and Men története borzalmasan eredetire, érdekfeszítőre sikeredett. Garantálom, hogy a jó történetek kedvelői élvezni fogják minden percét, ugyanis fordulatokban és érdekességekben bizony nem lesz hiány. A történetet egyébként a két útitárs egymással és másokkal folytatott társalgásai teszik majd még élvezetesebbé. A játékban ugyanis a történéseket befolyásoló mass effect szerű (vannak különböző párbeszéd opciók, de ezek nem kötődnek jósághoz vagy gonoszsághoz, sem pedig érzelemhez) párbeszédrendszer révén saját szájízünk szerint alakíthatjuk. Sajnos ezek az opciók a fő csapásvonaltól nem fognak eltérő utakra juttatni minket, de sok esetben befolyásolhatják a későbbi események alakulását. Ellenben a mellékküldetések elindításához sok esetben csak a helyes párbeszédopciók kiválasztása nyújt lehetőséget. Ez azt is jelenti, hogy ha nem úgy és nem azt válaszoljuk, amit a program elvár, akkor bizony elesünk a melléktevékenységektől.

Az Of Orcs and Men játékmenete egyébként a szokásos RPG-s vonásokat követi. Főszereplőink haladnak a főszálon, ahol időről időre lehetőségük adódik egy-egy mellékvágányra tévedni. Ezen mellékküldetések általában sokat adnak a fősztori megértéséhez nem beszélve arról, hogy tapaszatalati pontot és tárgyakat kaphatunk teljesítésükért.

A fegyverzet grafikájára nem lehet panasz

A játék harcrendszere egyébként skillek aktiválásával valósul meg. Mindkét szereplőnek különböző skilljei vannak, ráadásul három különböző ágon találhatóak ezek. Arkail például rendelkezik támadó ággal, védekező ággal és támogató ággal. Így gyakorlatilag ő testesíti meg a klasszikus közelharcos karaktert. Styx ezzel szemben a sunnyogás, a hátbaszúrás és a távolsági harc mestere, így neki is van egy közelharci ága, egy támogató ága és egy távharcász fejlesztési ága. Maga a harc egyébként nem csak támadás és védekezés alapján működik. Ellenfeleink megakaszthatják a támadásainkat, amivel kibillenthetnek minket az egyensúlyunkból, amikor is a megkezdett mozdulatot kénytelenek leszünk megismételni.

A játékban fontos szerepet töltenek be a védelmi értékek is, melyeket főhőseinknél a páncélzatuk alkot, míg ellenfeleik ugye ranguknak megfelelően kapnak (például egy alap katona kevésbé lesz páncélozott, mint egy lovag ugyebár). Ahhoz, hogy a nehezebb páncélzatú egyéneket sebezni tudjuk először szépen le kell róluk bontani a védelmet, amit minél nagyobb ütések bevitelével tudunk kezdetben elérni. Később számos skill áll majd rendelkezésünkre, mellyel tudjuk csökkenteni a páncélzatukat, megbéníthatjuk, megmérgezhetjük őket, vérzést idézhetünk elő vagy akár összezavarhatjuk érzékeiket.

A játékban egyébként számos taktika áll majd rendelkezésünkre, így a változatosság garantált.

Főhőseink, mint már említettem, különböző harcmodorban küzdenek.  Arkail egy igaz hamisítatlan közelharcos, viszont van egy igen speciális képessége. Az orkok ugyanis a csaták hevében elveszthetik a fejüket és tombolásba kezdhetnek (rage). Ez a képesség Arkailban fokozottan erős, így ha kellő mennyiségű sebzést elszenved szépen elveszti a fejét és azt üti akit lát (szó szerint). Ilyenkor könnyen előfordul, hogy hű társát is a Rage kiszámíthatatlansága miatt megtámadja. Ráadásul ebben az állapotában totálisan irányíthatatlan, így ész nélkül és taktika nélkül vagdalkozik és teljesen elfelejt védekezni. Ebből is látszik hogy nem lehet csak kiosztani a parancsokat és hátradőlni, hogy azokat hőseink kivitelezve szépen győznek is. Ha nem figyelünk oda Arkail-ra szét tudja bombázni a taktikánkat teljesen.

Argail nem a kedvességéről híres

A harcok valós időben zajlanak a játékban, de a csapásokat nem mi visszük be, hanem csak a parancsokat osztjuk ki. Összesen négy parancsot lehet egymás után beiktatni, amit szép sorjában végre is hajt a két főhös (persze ha nem akasztják meg őket a támadásban, amikor is a mozdulat hatástalan lesz az ellenre). Amennyiben elfogynának a parancsaink embereink aszerint cselekedni, amilyen harcmodorra őket beállítottuk. Alap esetben Arkail alap csapásokat fog osztogani, ha nem törődünk vele, de ilyenkor könnyen kapja be az ütéseket, amikor is berserker harcmodorba tud könnyen kerülni. Ennek a módnak nem csak hátránya van szerencsére, ugyanis ilyenkor az ork gyorsasága és sebzése is megnő, valamint fel tud kapni ellenfeleket és gyakorlatilag agyon tudja őket kézzel is verni.

Repertoárunkban számos képesség kapott helyet. A nagy csapásoktól kezdve az egyszerű ütésekig, a tőrdobástól a bénító bombák hajigálásáig sokféle különböző skillünk lesz. Arkail támadó módjában gyakorlatilag különböző támadási módokat találunk, amik mindegyike jó valamilyen szituációra (némelyiket nagyon hasznosnak találtam, míg másokat kevésbé, de lehet egy másik játékos teljesen más képességeket fog választani). Arkail-lal még a védekező módot fogjuk rengetegszer használni, mivel ilyenkor jóval ellenállóbbá válik a támadásokkal szemben és néhány csapásával meg is tudja bénítani az ellenfeleit. Ekkor jön elő tulajdonképpen a játék taktikai része, ugyanis mindkét szereplőt úgy kell beállítani, hogy segítsék egymást. Amennyiben Arkail-t védekező pózba állítjuk nem fog sokat sebezni, de le tud foglalni akár 4-5 ellenfelet is egyszerre. Ilyenkor Styx-re hárul a sebzés oroszlánrésze, de hálisten kis goblinunk megállja a helyét. Tőrjeivel át tudja döfni a keményebb páncélzatúakat is, megmérgezheti őket és végül egy sorozatnyi tőr eldobásával hatástalaníthatja őket. Azonban ügyeljünk rá, hogy Styx ne nagyon húzzon magára egy ellenfélnél többet.

Ennél nagyobb túlerő ellen is győznünk kell majd.

Amennyiben szeretnénk kedvenc orkunkat védekező paladin üzemmódról vérengző berzerker üzemmódba kapcsolni kössük fel a gyatyát. Arkail ilyenkor nagyon hamar elvesztheti önüralmát és akkor hű társa is bajba kerülhet. Ennek az elkerülésére egyébként a védekező skill ágban van egy rage szint „leengedő” skill is, amikor Arkail nagyokat fújtatva nyugtatja magát. Ha mégis beüt a vész és Arkail tombolni kezd bizony jobb ha Styx kellő távolságban marad és inkább  tőrdobálási tudását csillogtatja, ami rendkívül hatékony módszer sok ellenfél kiiktatására (ráadásul így ütőtávon kívül van, tehát Arkail se tudja majd sebezni). Styx szintén tud bénítani távharcász módban (bénító bomba), de akár koncentráció képességének benyomása után egy-egy célzott dobással brutális sebzésekre is képes. Sajnos Arkail örjöngésekor sokszor kényszerültem Styx-el futásra, csak hogy le ne üssön az ork haverom…J.

Az Of  Orcs and  Men egyébként egy nehéz játék. Nagyon sokszor fogunk túlerő ellen harcolni, így szükség lesz arra, hogy részletesen ismerjük a skilljeinket és legyen taktikánk (játék során majd kialakul úgyis, de én tudom pl. ajánlani a bénítást, a mérgeket, a távharcászatot és a védekezést). A csaták egyébként általában egy kaptafára indulnak. Van lehetőségünk ugyanis Styx-el csata előtt megritkítani az ellent, így amikor nyílt összecsapásra kerül a sor már könnyebb dolgunk legyen. Styx ugyanis lopakodni tud, így néhány ellenséges katonát egy csapásból is lehetőség van kivégezni. Ezzel a módszerrel néhány esetben akár az egész ütközet el is kerülhető, ha Styx le tudja vadászni az összes ellenfelet (tíz csatából egy lesz ilyen, szóval ne nagyon reménykedjetek)

A harcokért tapasztalati pontokat kapunk majd, amelyeket mindkét szereplő esetében négy-négy attribútumra tudunk szétszórni, melyek összesen nyolc értéket fognak befolyásolni. Az erő befolyásolj a sebzés mértékét, valamint azt, hogy mennyire tudjuk megszakítani az ellenfél támadását (hasznos ha megtudjuk, ugyanis ilyenkor nem tud az ellen sebezni). Az agilitás a kritikus sebzés gyakoriságát befolyásolja és a kitérés mértékét. Ez utóbbi azt jelenti, hogy mennyire tudunk a csapások elől elugrani (nagyon hasznos ha magas!). Az állóképesség befolyásolja az életerő mértékét és a stabilitást. Ez utóbbi a mi csapásaink megszakíthatóságát befolyásolják. Minél nagyobb az érték, annál ritkábban szakad meg a támadásunk ellenséges csapások hatására (Styx-é alacsony, így ha bénító bomba dobás közben megütik elfelejti, hogy mit csinált és nem dobja el a bombát). És végül az utolsó az elme, amely szintén a kitérést és a szereplők mannáját növeli.

A harcok előtt mindig érdemes takarítani kicsit (egyébként lebuktunk)

Arkail és Styx egyike sem varázsló szóval a manna maga nem a legjobb kifejezés. Arkail esetében rage pontokról beszélhetünk, azaz minél több van neki, annál tovább tud berserker módban maradni (ez lehet jó is, vagy rossz is, én speciel nem szeretem ha irányíthatatlan a karakter, szól utóbbira szavazok). Styx esetében koncentrációs pontokat fog növelni az elme opcióra pontok áldozása. Minden speciális támadáshoz Styxnek meghatározott számú koncentrációs pontra van szüksége, amit egy-egy ilyen tevékenység során el is használ. Szerencsére ezen pontok harc közben is visszatermelődnek. Van egyébként egy nyolcadik attribútum is, amire nem tudunk pontokat rakni, az csak a páncélozottságunkat mutatja és ez a sebzéscsökkentés. Ezt páncéldarabokkal, néha akár fegyverekkel is növelhetjük.

Milyen lenne egy RPG játék zsákmány nélkül? Semmilyen ugyebár. Nem csoda, hogy ebben a játékban is van loot, igaz kicsit szerényebb kivitelben, mint más RPG-kben. Küldetésenként ugyanis max 1-2 tárgyat fogunk találni (fénylő ládákban, zsákokban), de azokat sem az ellenfelek élettelen testéről fogjuk leszedni. Sőt ez utóbbiakról semmit nem is fogunk zsákmányolni, főleg nem aranyat. Ugyanis az Of Orcs and Men-ben az orkok nem használnak fizetőeszközt. Náluk a cserekereskedelem a divat. Tárgyainkat így gyakorlatilag csereberélni tudjuk. Minden tárgynak megvan a csere értéke, melyet egy bizonyos cserepont (trade point) testesít meg. Tárgyakat vásárolni cserepontért lehet és az eladásért is csak ezeket fogjuk kapni.

Nem csak zsákmányolni fogjuk a tárgyakat, hanem némelyiket küldetések teljesítéséért kapjuk. Van egyébként négy féle páncélunk (test, kar, láb és egy amulet) és egy darab fegyver slotunk. Az amulet kivételével egyébként mindegyik egyszer fejleszthető is. Fejlesztést csak és kizárólag kovácsnál, illetve a kereskedőnél (a játékban a kettő ugyanazon személy általában) tudunk kérni és csakis trade point-ok felhasználásával. Szerencsére trade pointokat nem csak eladásért kapunk, de néha küldetések teljesítéséért is. Amúgy a tárgyak fejlesztése esetén fegyvereknél általában csak a sebzés érték nő, míg páncélzatnál csak a védelmi érték, ezt jó ha szem előtt tartjuk mielőtt költekezünk (rossz döntés a fejlesztők részéről, hogy nem látjuk fejlesztés előtt, hogy mivé fog válni az adott tárgy, így kicsit zsákbamacska a tárgyfejlesztés).

Styx egyik legjobb barátja lesz a Stunning bomb

Az Of Orcs and Men grafikájáról gyakorlatilag csak pozitív felhangokkal tudok beszélni. Maguk a főszereplők nagyon részletesen meg vannak alkotva. A testalkatuk, a fegyverzetük és ruházatuk egyaránt kiváló és nagyon részletes. A táj először nagyon szépnek tűnt, de néha eléggé unalmas és egysíkú. Sajnos egy-egy helyen túl sok időt fogunk ahhoz eltölteni, hogy sokáig csodájára járjunk a szépségének. A pályák maguk amúgy sem valami ötletesek és elég sok rajtuk a szikla és a romos épület.  Kis kritikával kell illetnem az NPC-ket is ugyanis az emberi NPC-k feltűnően hasonlítanak egymásra (némelyik teljesen ugyanúgy néz ki). Szerencsére orkokkal is nagy számban fogunk találkozni, akik viszont fenomenálisan vannak elkészítve. Annyira valósághű némelyik, hogy akár még azt is elhitethetnék velünk, hogy ilyen lények léteznek. Látszik, hogy a készítők elsősorban ezen lényekre koncentráltak és ennek bizony (a fentebbi okfejtésemből is látszik) meg van az eredménye.

Zenék terén a játék AAA címekkel simán felveszi a versenyt. Nagyon stílusos, fülbemászó muzsikákkal van telítve és ezek mindig jókor is szólalnak meg. Hangok terén a szinkront nem igazán tudnám kritikával illetni. A főszereplők hangja teljesen illik a karakterükhöz és nagyon segíti a motivációjuk és személyiségük megértését. Az NPC-k szinkronja is korrektül sikerült. A harc közbeni hangok tűrhetőek, azonban az orkok morgása elég vérszegényre sikeredett.

Irányítást tekintve hőseinket a wasd billentyűkkel tudjuk terelgetni, míg harc közben az egérrel osztogathatjuk a parancsokat (bal egérgomb parancskiosztás, jobb egérgomb visszavonás) és a tab-al váltogathatjuk a két karakterből kit irányítunk. Nem egészen irányítási probléma, de valahol mégis, hogy néha a parancsok kiosztása után hajlamosak beakadni hőseink tereptárgyakba, vagy netán ezektől nem tudnak támadni, mert megakad bennük az ütés.

A karakterek kidolgozása példásan jó

Összességében az Of Orcs and Men személyében kapunk egy nagyon egyedi és kliséktől mentes, fordulatokkal teli RPG játékot, egy kissé eleinte sutának tűnő, de végeredményben rengeteg taktikai elemet felvonultató harcrendszerrel egy hangulatos grafikával, kiváló zenei hatással és tűrhető hangzással, meg némi buggal itt-ott. Akik szerették a Cyanide előző játékát a Game of Thrones-t annak bátran tudom ajánlani. RPG-kkel ismerkedőknek nem ez a játék lesz a legjobb választás, viszont veteránok eltölthetnek néhány kellemes órát a játékkal (játékidő egyébként 20 óra körül van).

Pros

+ Végre egy egyedi világ

+ Becsületes, jóindulatú orkok

+ Grafika

+ Mély és tartalmas történet

+ Párbeszédrendszer

+ Arkail és Styx beszélgetései zseniálisak
+ Steamworks

Cons

– Harcrendszer sutaságai

– Tereptárgyakon fennakadás

– Irdatlan nehéz néha a játék

– Orkok hörgése igen vérszegény