LEGFRISSEBB HÍREK

CastleStorm – Teszt

img
Aug
15
Spread the love

CastleStorm – Teszteltük a játékot…

Nem tudom ki, hogy van vele, de én mindig örömmel hallok magyar vonatkozású eseményekről, találmányokról, fejlesztésekről, nagy volumenű építkezésekről mind Magyarországon, mind külföldön történnek ezek. Mivel alapvetően játékos vagyok, ezért kiváltképp örömmel töltenek el a magyar érdekeltséggel rendelkező játékok. Ha ezek még teljes mértékben magyar fejlesztőktől is érkeznek, akkor az még inkább közel álló dolog szívemnek. Ha ráadásul ezeket a magyar fejlesztők által készített játékokat még tesztelhetem is, hát az már szinte maga a megtestesül Valhalla számomra.

Szerencsére jelen tesztünk alanyaként pont egy ilyen játékot vehettem közelebbről szemügyre. A Zen Studios által elkészített és kiadott CastleStormról van szó, mely erősen merít az Angry Birds-ből és olyan Tower Defense élményt ad, amit eddig még nem tapasztalhattunk meg más játékoktól. Na de ne szaladjuk ennyire előre, csak vegyünk szépen mindent sorjában, ahogy azt már megszokhattátok hasábjainkon. Lássuk tehát, hogyan is sikerült a játék.

A CastleStorm története gyakorlatilag épp békeidőszakban kezdődik. A játék világában korábban két nagy frakció vívta ádáz küzdelmét egymással a lovagok és a vikingek. Egy istennő megelégelve az örökös csatározásokat könnyeit hullajtotta a csatatérre, melyek megszilárdulva kristályokat alkottak, amik végül megteremtették a békét. Mindkét frakció vezetője megszerzett magának egy kristályt mely védelmet nyújtott számukra egymás csapataitól és örök életet a frakció vezetőinek. Főhösünk Sir Gareth lesz a lovagok királyságának legerősebb harcosa, akire fontos feladat fog hárulni. A Viking vezérnek ugyanis hosszas békeidőszak után sikerül megszereznie a lovagok kristályát ezzel nagy veszélybe sodorva világot. Gareth tehát elindul, hogy visszaszerezze.

A háttérbeli animációk igen jóra sikerültek

A CastleStorm játékmenete eléggé nehezen definiálható. Mindenképpen Tower Defense, jobban mondva Castle Defense játéknak lehetne alapvetően meghatározni. Tulajdonképpen egyfajta Angry Birds továbbgondolásról beszélhetünk, ahol a malacok…. akarom mondani a vikingek majd jól vissza is lőnek. Alapvető feladat minden pályán, hogy vagy romboljuk le az ellenfél várát, vagy szerezzük meg a vár kapujában elhelyezett zászlót.

Mindezek eléréséhez segítségünkre lesz egy alapvető szerszámunk, vagy jobban mondva inkább harci kellékünk egy balliszta. Ennek segítségével fogjuk majd lerombolni az ellenséges várat. Hajítógépünkkel számos fajta tárgyat tudunk majd kilőni, melyek mindegyikének más és más lesz a funkciója. Mielőtt rátérnénk a különböző “lőszer” fajtákra fontos megemlíteni, hogy nem két balliszta fogja egymást lövöldözni, hanem tudunk majd egységeket is felfogadni, akik majd megpróbálják a zászlót elcsenni.

Maga a balliszta tehát több funkciót fog ellátni. Egyrészt fő feladatként az ellenség várát támadja majd, másodlagos szempont pedig, hogy védezhetünk vele, ha a földön katonáinkat legyőznék. Ennek függvényében lettek egyébként a lőszerként felhasználható tárgyak is kialakítva. Alap lőszertípus a hatalmas dárda, mely elsődleges katonák ellen hatékony. Vannak kifejezetten várbontásra alkalmas eszközök, mint a kövek (ezeket repülés közben egy kattintással 3 darabra oszthatjuk növelve ezzel a pusztítás hatékonyságát), és bombák. És vannak a katonák ellen hatékony eszközök, mint 3 dárdát kilövő üzemmód, vagy az ellenség egy egységét magunk mellé állító varázsfőzet.

Casual (koca játékos) jelzőből képzett könnyű módot kazuárnak játékon belül elnevezni…. 
Priceless! 🙂

A lövedékek mindegyikének egyébként szabályos röppályája van, melyet a játék bizonyos feltételek mellett módosít. Ha például olyan szerencsétlenek lennénk, hogy az ellenfél lövedéke találkozik a miénkkel akkor minkét kilőtt tárgy pályát módosít a gravitációnak megfelelően és a ballisztika alapvető törvényeinek többé-kevésbé pontos betartásával.  Erre épít is a játék egyébként néhány pályán, ahol rendkívül pontos célzás szükségeltetik a találathoz.

Ehhez még szorosan kapcsolódik várunk felépítése is. A várat ugyanis mi magunk állíthatjuk össze szobákból és egyéb tárgyakból. Vannak barakk szobák, amik lehetővé teszik az adott típusú katonák felfogadását. Ezekből egyébként váranként maximums 5 lehet (9 féle katonatípus közül összeválogatva). Ezek a katonák egyébként az egyszerű ágyútöltelék egységektől a nagyobb gyalogos vagy lovas lovagok, sőt akár a misztikus lények (griff) is lehetnek. Vannak támogató helyiségek is, melyek növelhetik az alap csapatnagyságot (ezen helyiség nélkül öt katona fogadható fel maximum), növeli a katonák erejét, támadási gyorsaságát, a szerezhető arany nagyságát vagy az élelem tárolási kapacitását. És végül de nem utolsó sorban a vár külső falát is fejleszthetjük, mely nem tartozik szervesen a várunkhoz.

A várak minden egyes szobája kőfalakból és fa gerendákból tevődik össze. Az Angry birds szerű játékmenet itt is megfigyelhető, ugyanis a játék figyelembe veszi a találatoknál a szerkezet masszívságát (egyébként van kifejezetten szerkezet erősséget növelő szoba is). Ráadásul a vár is követi a gravitáció törvényeit, ergó ha fontos szerkezeti elemet célzunk és lövünk ki, akkor akár pár lövéstől is leomolhat az egész vár. Ez nem csak azt jelenti, hogy ekkor buktuk is az adott pályát. Ha ugyanis szobákat lő ki az ellenfél az katonáknál azt jelenti, hogy adott típusú bakát már nem fogadhatunk fel abban a csatában. Támogató szobáknál értelem szerint bukni fogjuk a kapott bónuszokat is. Tehát elemi érdek, hogy vagy gyorsan kapjuk szét mi az ellenfél erődítményét és ezzel párhuzamosan eleve masszívra tervezzük a miénket.

A várépítés nincs agyonbonyolítva

Mert, hogy bizony saját kezűleg tervezhetjük és építhetjük meg a saját várunkat. A szobák elhelyezésén kívül, amik természetesen nagyban befolyásolják a játékmenetet és taktikánkat is vannak különböző szerkezeti integritást javító elemek is. Ezek funkciója az lesz, hogy a fontos helyiségeinket védjük. Jelenthet ez akár egy védelmi torony felhúzását a fontosabb helyiségek elé vagy akár egy teljes falat. Gyakorlatilag csak a kreativitásunk szab határt, hogyan is tervezzük meg majd a várat. Nyilván statikusok előnyben lesznek, ugyanis a gravitáció mint említettem mindent lefelé húz és ha rosszul van összerakva a vár pár lövéstől is leomolhat az egész.

Mind katonáink, mind a vár helyiségei, az ostrom lövedékek, mind pedig a varázslatok fejleszthetőek. Minden pályán lesznek mellékküldetések, illetve a főküldetés. A pálya teljesítésekor a játék kiszámolja, hogy mennyi aranyat kapunk az adott pályááért. Ezzel a kapott arannyal fejleszthetjük a fentebb említett játékelemeket. És gyakorlatilag ezek mind kihatnak majd a tényleges taktikánkra is. Ha katonákra támaszkodunk majd érdemes azokat fejleszteni, ha a várrombolásra, akkor az ostromeszközöket kell fejleszteni. Vannak varázslatok is a játékban, melyek nagy többségben vagy az ellenséges bakák ellen vannak, vagy miénket támogatandó, illetve lehet lövedékeltérítő varázst is használni (gyakorlatilag ez egy erőtér lesz mely a várat védi rövid ideig).

Minden varázslatnak megvan a maga  hatóideje és az újratöltődésük is időigényes. Cserébe rendkívül hasznosak és bizony csatamegfordító erejük is lehet olykor. Főleg a hős idézés varázslat lesz ilyen. Ennek kapcsán az aktuális hősünket (ugyanúgy, mint minden más eszköz ő is fejleszthető) teleportálhatjuk a csatatérre, akivel ezután véres rendet lehet vágni az ellenfél sorai közt. Sajnos vagy szerencsére (valószínűsítem, hogy utóbbi) a hős nem tudja csak a várkaput támadni. Gyakorlatilag ha a falakra is támadhatna az egyrésze irreális volna, másrészt meg  nagy valószínűséggel nagyon gyors csatákat eredményezne.

Jól látszanak a ballisztalövedék íve, mellesleg egy sárkány is feltűnt

A Castlestormnak egyébként játékmódok kapcsán sem kell szégyenkeznie. A hadjárat módban a készítők által kreált történeten belül ismerkedhetünk majd meg az egységekkel és taktikákkal először a lovagok, majd a vikingek oldalán is. A pályák kellően kreatívak és nem lesznek monotonak, ugyanis mindig lesz valami csavar rajtuk, amitől más lesz mint a korábbi pályák (lesznek a főszálat továbbvivő és bónusz pályák, melyeken csak az aranygyűjtés lesz a fontos). Ha ezzel végeztünk játszhatunk még túlélő módban, melyben minél tovább kell tartani a várat, hőstúlélő módban ,melyben a hőssel kell ugyanezt megtenni és csata módban ,melyben meghatározott beállításokkal kell majd helytállnunk a csatatéren (egyfajta skirmish). Fontos megemlíteni, hogy az alábbi módokban mind aranyat gyűjtünk, ami felhasználható hadjárat módban. Ha ezeket mind kiveséztük, akkor mehetünk akár többjátékos módba is (sajnos egyelőre nem túl sokan vannak a játékosok ebben a módban).

Látható tehát, hogy nem csak egyszerű Tower Defense játékról beszélhetünk, hanem itt már a védekezés mellett a támadást is át kell gondolni, előre kell tervezni, hogy mire specializálódunk (némely pályán ez utóbbi egyébként kifejezetten hátrányos is lehet). Közre játszik még a fizika és gravitáció is mind a lövedékek röppályáját és találatát tekintve és a vár felépítését is figyelembe véve. Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon élvezetes a Castle Storm játékmenete és ráadásul még igazán ötletes is.

A játék grafikája nem veszik komolyan magát és ez teljesen rendjén is van így. Gyakorlatilag egy az egyben rajzolt grafikával van dolgunk, sőt akár azt is mondhatnám, hogy meseszerű a megvalósítás szó szerint. Maguk a karakterek kellően elnagyoltak, ahogy egy rajzfilmhez illene és emellett karakteresek. A gonoszak kellően taszítóak, mind a pozitív karakterek megnyerőek. A vár megvalósítás, az omlások, sérülések mind nagyon jól vannak kivitelezve és eléggé látványosak is, már amennyire egy ilyen grafika látványos lehet. A csaták háttér varázslatos és nagyon szépen kidolgozott, ráadásul még van egy-két animált elem is bennük.

A játék a pályánkénti teljesítményt is figyeli egyjátékos módban, itt is van mód versengni a haverokkal

A játék hangzásával kapcsolatban nem nagyon tudok negatívumokat megemlíteni. A Castle Storm zenéje már a játék elején levett a lábamról. Nagyon jól eltalált zeneművekről tudok beszámolni, melyek nagyon jó alapot képeznek a hangulat kialakításához és egyáltalán nem ütnek el grafikától sem. A csatazajok rendben vannak, ahogy a varázslatok, a lövedékek becsapódása és a falak leomlása is megfelelő hangzást kapott. A főbb karakterek szinkronjára nem volt gondja a Zen Studiosnak, ugyanis csupán mormogásokat fogunk tőlük hallani. A tényleges beszédüket csak feliraton keresztül ismerhetjük meg. Összességében a hangzásban sem találtam semmi kivetnivalót.

Szavatosság tekintetében maga a hadjárat mód körülbelül 7-8 óra jóféle kikapcsolódás nyújt majd az erre fogékonyaknak. Emellett ott van a csata, túlélő és hős túlélő mód is, melyekben igazából barátainkkal tudunk majd versengeni a beépített leaderboard segítségével. Ha már kellően kiismertük a játékot, akkor akár mehetünk többjátékos módba is, sőt van kooperatív móka is. Ha már végképp minden részét kiveséztük a játéknak, akkor már most elérhető egy 20 pályás kiegészítő, mely a From Outcast to Saviour névre hallgat és igazán baráti 3 eurós áron vásárolható meg. Nem is kívánhatnánk többet egy ilyen indie játéktól szavatosság tekintetében véleményem szerint.

Összességében kapunk egy nagyon ötletes és újszerű Tower Defense játékmenetet, melyben nem csak védekezeni támadni is kell. Megépíthetjük és fejleszthetjük saját várunkat (a szerkesztő nagyon egyszerűen kezelhető, de azért némi kényelmetlenséget tapasztaltam vele kapcsolatban), fejleszthetjük seregünket és számos egyéb dolgot taktikánknak megfelelően. Játszhatunk számtalan módban, együttműködőben és többjátékosban is, miközben egy igazán stílusos rajzolt grafikát nézünk és egy füllbemászó zenei hangzást tapasztalunk. Gyakorlatilag csak apró hibákat tudnék felsorolni. Kiváló játék lett a Castle Storm.

Filmelőzetes

Gaming képek