Skip to content

Smite – Teszt

Teszteltük az új, isteni MOBA játékot…

 

Már írtunk egyszer a Smite-ról, a már több mint egy éve nyílt bétában tündöklő MOBA játékról. Mikor kipróbáltuk a játékot, pozitív élményekkel gazdagodtunk, hiszen egy rendhagyó, hangulatos MOBA készült a Hi-Rez Studio berkeiben, ami nem csak megtöri a semmitmondó Dota klónok áradatát, de önmagában is figyelemre méltó teljesítmény. A+ értékelést kapott, mely annyit tesz, hogy nagy reményeket állítottunk fel a játékkal szemben, és kíváncsian vártuk, hogy a megjelenésig képesek-e kielégíteni minden igényt. E szent napon a Smite hivatalosan is megjelent, kilépett a béta fázisból, így visszatértünk az istenek arénájába, hogy kiderítsük, képes-e a játék beváltani a reményeinket vele szemben, melyeket a béta alatt fogalmaztunk meg. Nem változott meg gyökeresen a játék, de sok apró változáson esett át, melyek nagyon jó irányba vitték tovább az amúgy is remek játékot.

Bár már sokat beszéltünk a MOBA játékokról, azért frissítsük fel az olvasottakat. A MOBA, azaz Multiplayer Online Battle Arena egy olyan játék stílus, melyben általában öt fős csapatok mérik össze az erejüket egy aréna szerű pályán. Ezekben a játékokban rengeteg különböző karakterből lehet válogatni, a játékon belül pedig tárgyakkal és egyéb értékjavítókkal lehet összeállítani a számunkra leghasználhatóbb hőst. A MOBA játékokat könnyű megtanulni és megismerni, de profivá válni egy nehéz, és hosszadalmas procedúra, ami annak köszönhető, hogy minden cselekedetünk a tudásunkon, ügyességünkön, és gyors ítélőképességünkön múlik. Mivel minden ember más és más, ezért a folyton cserélődő csapattársak és ellenfelek teljesen más játékélményt kínálnak a meccseken, változatossá és izgalmassá téve így a játékot a sokadik meccs után is. A MOBA játékok ingyenesek, de sokszor a hősök játszhatóságáért, vagy kedvelt hősünk kinézetének megváltoztatásáért kemény forintokat kell fizetnünk.

Sok MOBA hódít a játék piacon, mindnek megvan a maga előnye, és hátránya is. A Smite szerényen, és apró lépésekben sorolt be a rommá hypeolt felhozatalba, és ugyanilyen csendesen mászott fel a toplistákra is. Rendhagyó stílusa miatt a mainstream MOBA-khoz szokott játékosok nagy része nem tulajdonított neki figyelmet, akik kipróbálták, azok viszont többségében pozitívan vélekedtek róla.

Hogy miben annyira más a Smite, ami miatt nyugodt szívvel emlegethetjük egy lapon a jóval sikeresebb társaival együtt? Vegyük sorban;

Istenek harca

A Smite nem egy egyedi fantasy világot vonultat fel, hanem egy egészen különleges alaphelyzetbe helyezi az aréna játékokat. Több kultúra istene száll harcba egymással, hogy a halandók világában visszaszerezzék hatalmukat, és egyúttal eldöntsék, hogy kinek van joga uralkodni a világok felett. A játékban hét különböző kultúra istenei közül válogathatunk: Görög, Római, Kínai, Hindu, Maja, Egyiptomi, Északi. Olvasottabb, kultúráltabb játékosok már előre dörzsölik a tenyerüket, hogy melyik kultúrából mely mítoszi harcos felett szeretnék átvenni az irányítást. Nem is kell csalódnunk a felhozatalban, az 50-nél is több isten között megtaláljuk a legismertebbeket, köztük például Thort, Hádészt, Herkulest, Zeuszt, Anubiszt, és így tovább. Sajnos a játék világ kevésbé nyitott része felháborítónak találja egyes vallások ilyen szintű feldolgozását, így például a Keresztény, Zsidó és Iszlám mítoszokból és mesékből nem fogunk látni a jövőben karaktereket. Abszurdnak hangzik, de én akkor is szerettem volna egy játszható Jézust!

Az istenek természetesen nem a falfreskók és váza festmények dizájnjait hordozzák, hanem egy teljesen egyedi, szabadon újragondolt küllemmel és stílussal rendelkeznek, mely hű az eredeti mítoszhoz, de mégis képes merészet gondolni. Ennek köszönhetően az istenek könnyen felismerhetőek, nagyon alapos tervezgetésről és előmunkálatokról árulkodnak a kinézeteik. Arról nem is beszélve, hogy nem csak látványtervezés szempontjából nagyon tetszetősek az istenek, de a modellek is kidolgozottak, részletesek. Ugyan a játékon belül nincsenek emote-ok, de akár az isten kiválasztásánál, akár a meccsek végén nagyon részletes és szellemes animációkat láthatunk mindegyiküknél. Nem az látszik, mint például egy Dota 2-őben, hogy a hősök csak menőre tervezett, üres, két lábon járó statok, hanem gondosan átgondolt, megtervezett, és szeretettel megalkotott karakterekről beszélünk.

A kinézet minden hősnél kiváló, de képességekben is nagyon változatosak. A legtöbb képességet megtaláljuk a többi MOBA játékban is, hiszen elkerülhetetlen, hogy egyik-másik képesség ne hasonlítson egymásra, de a tálalás mégis egyedivé teszi őket a Smite-ban. Például minden istennek a mítoszához hű képességek jutottak, valamint azok vizuális megjelenítése funkciójuktól függetlenül teszi őket kivételessé. Sok isten tud például nagy távolságokat ugrani, de Thor mindezt úgy teszi meg, hogy a kalapácsát pörgetve repül a magasba, majd ugyanezzel a lendülettel hatalmasat robbanva csapódik az ellenfél arcába. Nem lesz technikailag több mint bármelyik másik képesség, de mégis hangulatos és látványos, ami ugyanígy elmondható a többi isten képességeiről. Persze funckiójukban is fontos megvizsgálni őket, mert ezek segítségével kell megnyernünk majd a csatáinkat. Mint minden hasonló játékban, itt is találhatóak élharcosok, orgyilkosok, tankok és támogatók, ezekhez a pozíciókhoz megfelelő képesség tárral. Az élharcos karakterek törékenyek, de hatalmas sebzést képesek kiosztani rövid idő alatt. Az orgyilkosok szintén elvéreznek a frontális harcokban, de lesből támadva képesek akár azonnal megsemmisíteni a gyanútlan menekülőt. A tankok és támogatók feladata az előbbi kettő védelme, de azért önmagukban sem védtelenek, hiszen a tank rengeteg sebzést kibír, azonnal a csatába veti magát, lefoglalva a veszélyes ellenfeleket, míg a társai elintézik őket. A támogatók hátul maradva segítik társaikat képességeikkel, gyógyítva, védelmezve őket. Egy jó csapatnak mindig szüksége van minden karakter típusból legalább egyre, de a játékosok képességeitől függően lehet variálni a csapat összeállításokkal.

Mennydörgés

A harcok alatt minden játékos rendelkezik alapértékekkel, mint az életerő, mana, gyorsaság, védelem, támadó erő, kritikus sebzés, satöbbi. Ezeket az alapértékeket tárgyak segítségével tudjuk növelni, melyeket a kezdő bázison tudunk megvásárolni. Minden istennek van egy előre összeállított tárgy készlete, amit felajánl a játék, és mi gyorsan be is szerezhetjük őket, de ha saját készletet szeretnénk összeállítani, akkor szabadon böngészhetünk a kínálatból. Sok tárgyat találunk, melyek jelentősen megnövelik a karakterünk hatékonyságát, de csak akkor, ha megfontoltan építkezünk. Egy tanknak gondoskodnia kell a megfelelő védelemről, és ha erről megfeledkezik, és inkább sebzésre épít, azzal lehet hogy a csatákban több ellenfelet ölhet meg, de nem tudja majd megvédeni a társait, és ő maga sem lesz annyira szívós, mint kéne. Természetesen van pozitív változata is a szokatlan buildeknek, aminek köszönhetően egy támogatóból is lehet iszonyat erős élharcos, vagy egy harcosból csinálhatunk tankot. Már csak az a kérdés, hogy megéri-e próbálkozni ezekkel a variációkkal, hiszen az istenek hatékonyságát a megfelelő értékek növelésével lehet tökéletesíteni, a keverések és kísérletek csak egy megbízható csapattal működhetnek, akik támogatják a játékost. Végül megemlíteném az automatikus vásárlás lehetőségét, melynek az a lényege, hogy a bolt kínálatával még csak ismerkedő játékosok ne maradjanak le a meccs során, épp ezért a játék automatikusan megvásárolja számukra a karakterükhöz legideálisabb tárgyat, akárhányszor visszatér a bázisra. Megvallom, én már kiismerem magam a boltban, de szeretem bekapcsolva hagyni az automatikus vásárlást, mert egész megbízható, és kényelmes.

Hatalmas különbség a Smiteban a többi MOBA-hoz képest, hogy a karakterünket nem egy egér kattintással mozgatjuk A pontból B-be, és támadni sem úgy támad, hogy csak ráklikkelünk az ellenfélre. Az általunk választott istent közvetlenül, WASD és egér segítségével mozgathatjuk, ami több szempontból is különlegessé teszi a játékot. Először is azért, mert eddig ilyet nem láttunk MOBA játékban (azóta már készült egy-kettő hasonló, de a Smite számít az ötlet atyjának), más részről pedig azért, mert sokkal intenzívebbé teszi a harcokat. Az átlag MOBA játékokban gyors reagálásra, reflexekre, helyes döntésekre volt szükségünk, de egy kattintással elintézhettünk mindent, amit kellett. A QWER gombokkal kezelhettük a képességeinket, az egérrel pedig meghatározhattuk azok irányát, ráadásul a terep könnyebben belátható volt, így azonnal értesültünk a környezetünkről, és a rajta helyet foglaló egységekről. A Smiteban az istenünk hátát bámulva járunk-kelünk a pályán, az egérrel nézelődünk, illetve támadunk, abba az irányba, amerre nézünk. Juj, hát ezt tudja akármelyik másik játék is, miért akkora királyság ez? Mert ez még mindig egy MOBA játék. A távolsági karakterekkel szokatlan, hogy bezony célozni kell, a terepből annyit látunk, amennyi előttünk van, és sokkal mobilisabban és ügyesebben kell játszanunk, hogy a megfelelő pozícióba kerüljünk, vagy hogy épp el tudjunk menekülni. Elfoglaltabbá teszi a játékost ez a fajta irányítás, sokkal több ügyességet igényel, ezért valamilyen szinten izgalmasabbá teszi a játékot az átlag MOBA-któl, na meg hangulatosabb is, hiszen a játékos könnyebben beleélheti magát, mert ő irányítja közvetlenül azt a karaktert, nem pedig kivárja, míg egy kattintásra reagál.

Persze van egy árnyoldala is ennek az új irányításnak, ugyanis néha esetlennek érződik a mozgás. Például féloldalvást haladva indokolatlanul lelassul, valamint a tereppel is néha furcsán reagál a karakter. Az ugró képességek megakadhatnak, valami átmegy a falon, valami nem, és ez már inkább szubjektív, de nehéz egyszerre szaladni és lőni a Smiteban, ami sokszor vezethet csúf halálhoz. Nem mondanám, hogy nagy hibája a játéknak, de finomításra szorul.

Tehát van egy választott istenünk, ismerjük a képességeit, és azt is tudjuk, hogy milyen tárgyakat fogunk venni neki. De hogy is folyik egy Smite meccs?

A játékban jelenleg hét különböző játékmódot találunk:

Conquest (5v5) – Ez a mindenki által ismert 5v5 játékmód, ennek megfelelő három útvonalas pályával. Mindkét csapat rendelkezik három főnixszel, mely termeli a katonákat nekünk, valamint egy nagyobb lénnyel a bázisunk szívében. Amelyik csapat szörnye előbb hal meg, az veszít. Az alap és a feloldható istenek közül választhatunk.

Joust (3v3) – Ez is egy klasszikus játékmód, egy útvonallal és oldalösvényekkel, ahol 3 fős csapatok mérik össze az erejüket.

Assault (5v5) – Ez a játékmód hasonlít a conquestre, de itt egyetlen útvonal van, oldalösvények nélkül. Intenzív, gyors, és kíméletlen harcok folynak itt. All Random móddal -a gép által véletlenszerűen kiválasztott istennel.

Aréna (5v5) – Egy eléggé nyitott pályán méri össze az erejét két öt fős csapat, de a győzelemhez több út is vezethet. Minden csapat rendelkezik valamennyi pontszámmal, mely folyamatosan csökken, ha megölnek egy istent, vagy egy gyalogost, de azzal is pontot veszítenek, ha az ellenfél gyalogosai elérik a bázist.

Aréna Escort (5v5) – Hasonló az aréna modhoz, de ezúttal egy hatalmas ostrom tornyot kell kísérgetni a pályán, míg el nem éri az ellenfél bázisát. Minden sikeres megtett út pontot ér, de a torony csak akkor halad, ha nincs a közelben ellenséges isten, és természetesen el is lehet pusztítani a járművet.

Domination (5v5) – Egy viszonylag nagyobb pályán játszhatunk, amin stratégiailag fontos csomópontok elfoglalásával kell az ellenfél csapat pontszámát nullára csökkentenünk. Ez egy hosszadalmas játékmód, és talán nem is annyira közkedvelt, mint a többi másik.

Match of the Day – Ebben a játékmódban minden nap találunk egy új küldetést, mely általában valamilyen rendhagyó csapatösszeállítást határoz meg. Például csak távolsági karakterek vehetnek részt a meccsen, vagy csak északi istenek játszhatóak, és így tovább. Ezek a meccsek inkább a szórakozásról szólnak, épp ezért kedvelik is őket.

A játékmódok ugyan különbözőek, de az alapszisztéma mindegyiknél ugyanaz. A csapatunkkal szorosan összedolgozva kell vérre menő harcot vívnunk, miközben teljesítjük a pályára vonatkozó feladatokat. Az alap conquestnél, ahol három útvonalon folyik a harc, nem lehet csatát nyerni a játékosok közreműködése nélkül. Eleve kezdjük ott, hogy a középső útvonalra általában csak egy isten megy, míg a szélső kettőre kettő-kettő. A Főnixek gyengécske katonákat bocsátanak az útjukra, akik az útvonalon találkozva ütik-vágják egymást, vagy épp minket. Egy katona megölése tapasztalati pontot, és pénzt hoz nekünk, de az önfeledt farmolás közben természetesen meg kell vívnunk a harcunkat az ellenfél isteneivel is. Minden útvonalon található 2 torony, melyet el kell pusztítanunk, hogy eljuthassunk a főnixekig. azokat elpusztítva megszakad a csapat dinamikus egység ellátása, és már csak a bázison található szörnyeteg leölése választ el minket a győzelemtől. A csata mindig nagyon intenzív, hiszen csapattól függően mindig hullámzó, hogy mikor épp ki van előnyösebb helyzetben. Egy csapat lehet annyira sikeres, hogy egészen a főnixig tolja el a csatát, de ha ott mind elbuknak, a bajba került csapat könnyedén visszavághat, akár hatékonyabban is. Elég egyetlen hiba, és bukhat egy meccs, nem is beszélve arról, hogy a sok ölést szerzett istenek csak egyre erősebbek lesznek. A megállíthatatlanná vált istenek ellen pedig minden csapattársra szükség van, de ha ez nincs meg, és a csapat felbomlik, az ellenfél könnyedén a földbe döngölhet minket.

A meccsek végén megszemlélhetjük istenünk örömtáncát, vagy épp búslakodását, ha vesztettünk, de a lényeg a jutalom. Akár nyerünk, akár vesztünk, bizonyos juttatásokban részesülünk, melyeket felhasználva tovább fejleszthetjük magunkat, és istenünket is. Először is Favort kapunk, mely a játék fizetőeszköze, ezzel tudunk fizetni az istenekért, és bizonyos kinézetekért. Változó, hogy mennyi favor üti a markunkat, de szükségünk lesz pár meccsre, mire összegyűjtjük a pénzt a drágább istenekre, nem is beszélve a kinézetekről, melyek eleve drágák, de megéri értük küzdeni. Hozzátenném, hogy az ingame pénzért elérhető kinézetek nem jellemzőek a MOBA játékokra, így a Smite ebben mindenképp nagyon pozitív meglepetést okozott. Favoron felül a profilunk tapasztalati pontot kap, ahogy az általunk játszott isten is. A profilunk szintje határozza meg, hogy milyen meccsekre mehetünk el, és jelzi a többi játékosnak is, hogy mennyire vagyunk tapasztaltak. Az istenünk szintje, a Mastery Level ugyanerről szól, megmutatja társainknak, és ellenfeleinknek, hogy mennyire vagyunk tapasztaltak az adott istennel. Az utolsó jutalom a Good Will, ami a játékban tanúsított viselkedésünkre utal. Ha rossz magaviseletért feljelentenek minket, akkor ez az érték csökkenhet, valamint ha elhagyunk egy éppen folyamatban lévő meccset, akkor is drasztikusan megcsappan a GW szintünk. Ugyan technikai funkciója még nincs ennek az értéknek, de sokat elárul valakiről, ha alacsonyan tartja ezt a számot.

Ha már itt tartunk, ejtsünk szót a játékosokról. Általánosságban elmondható a szomorú tény, hogy a MOBA játékosok többsége nagyon kellemetlen jelenség tud lenni. Hogy ennek mi az oka, az változó, de sokan beleszaladnak abba a rossz élménybe, hogy a csapattársaik indokolatlan gyűlölettel és barbár viselkedéssel viszonyulnak minden felé, ami él és mozog, ami nem csak rossz érzést kelt, de a meccset is tönkreteszi. Az ilyen emberi fertővel nem igazán lehet mit csinálni, sok játék szenved tőle, és bár bizonyos fejlesztők igyekeznek egyéni rendszerekkel kiszűrni a rendbontókat, megszabadulni tőlük gyakorlatilag lehetetlen. Bármilyen MOBA játékról is legyen szó, lelkileg fel kell készülni az ilyen játékosokra. A Smiteban is előfordulnak természetesen, és itt is csak a saját türelmünkre hagyatkozhatunk, hogy ne legyünk idegroncsok egy meccs végére, ha ilyen emberekkel hoz össze minket a sors. Ellenben a közösség gerincét képező aktív játékosok nagy része egészen pozitív csalódás, hiszen a fórumokon a béta alatt meglepő szenvedéllyel támogatták a fejlesztőket, és most is segítőkészek. Ez meg is látszik a játékon, hiszen a fejlesztők nem a bugyborékoló utálatot kapják a munkájukért cserébe, hanem egy aktív és kulturált rajongó tábort, amit sűrűn jutalmaznak is. Reméljük ez a jövőben nem fog változni.

Csoda és ragyogás

Grafikailag megosztja az embereket a Smite, de szerintem nagyon jól néz ki, több szempontból is. Arról már beszéltem, hogy az istenek nem csak dizájnukban, de modelljeikben is részletesek, az animációkról ugyanez elmondható. A pályák szintén nagyon jól meg lettek alkotva, az istenek harcához illő stílusban. Nekem például az Assault pálya tetszik a legjobban, ahol az északi mondák hangulatával találkozhatunk, távolban a 9 világ ragyogó örvényeivel, a köveken szent rúnákkal és rovásírással. A látványtervezés itt is csillagos ötös, maga a grafika pedig nem váltja meg a világot, de átlagon felülinek mondható. Az effektek is jók, de itt már mondhatnánk, hogy lehetnének jobbak is. Az nagy előny, hogy a játék a gyengébb gépeken is lazán elfut, és az alacsonyabb beállításokon is kellemes látványt nyújt, a maximum beállítások pedig egy középkategóriás gépen is vállalhatók. A dx11 támogatást nem volt lehetőségem kipróbálni, de a közösség visszajelzései szerint nem működik megfelelően, így erre még ráfér a munka.

Hangok terén picit felemás a Smite, ugyanis a hangeffektek teljesen rendben vannak, kivéve talán egy-két hangot, amik folyamatosan hallhatók, és egy idő után idegesítőek (Cupid passzív képességének csilingelése például). A zenék is hangulatosak, magasztosak és fenségesek, a harcokban pedig több dallammal is találkozhatunk, mely egész változatossá teszi a zenei aláfestést. Ellenben a szinkronok vegyes érzelmeket keltettek bennem, ugyanis a legtöbb tényleg vállalható, és élvezhető, de előfordulnak istenek, akikhez nem illik a hozzájuk választott szinkronhang, vagy a szövegek felmondása nem passzol az adott karakter jelleméhez, esetleg megjelenéséhez. A legtöbb istennek visszhangzó, eget rengető hangja magasztos és tekintélyt parancsoló, de túl sokszor fordul elő a karakterek között, elég semmitmondóvá téve az amúgy jól kidolgozott isteneket.

Ettől függetlenül az összhatás nagyon élvezetes, az apró hibák eltörpülnek, és megbújnak a háttérben, hiszen nem nagyon lesz időnk figyelni rájuk, vagy épp a sok más jó dolog elfedi ezeket a kis kellemetlenségeket.

Ítélet

A Smite a klasszikus MOBA receptet követi, de intenzívebb harcokat nyújt a rendhagyó irányítás, az istenek harca egyedi, mégis ismerős hangulatot áraszt, a grafika szép, és a fejlesztőkön látszik, hogy sokat adnak a közösség véleményére. Ritka az a cég, aki nem csak a pénzt nyeli, de ad is a játékosoknak, méghozzá rendszeresen, és a Hi-Rez Studio pont ilyen. Bizonyos időközönként új istenek, kinézetek kerülnek a játékba, melyekért egyáltalán nem kérnek sokat, a hibákat pedig sűrűn javítják. Ha pedig egy fejlesztő gárda ilyen odaadást tanúsít, a rajongóktól is megkapják ugyanezt a törődést, ami meg is látszik a Smite játékon, illetve a közösségén.

Aki szereti a MOBA játékokat, de már unja a Dota klónokat, és nem fél az újdonságoktól, mindenképp tegyen egy próbát a Smiteal, mert megéri. Aki már benne volt a bétában, és elért egy bizonyos szintet, jó pár Gemmel lett gazdagabb, amolyan köszönetként a megjelenés előtti játékért. Érdemes törődni ezzel a játékkal, hiszen bár kilépett a béta fázisból, még mindig látszik, hogy mennyit fog fejlődni, mennyi újdonság fog életbe lépni a jövőben.

-Róka-

Pro:

+Egyedi hangulat

+Jól kitalált látványvilág

+MOBA, csak máshogy

Kontra:

-Pár furcsa szinkron és hang

-Néha kellemetlen játékosok